Nagyon ki akarta takarítani az országot, nem nehéz kitalálni, kik szúrták a szemét. Néha poloskázott is ilyenkor, de nem mindig. Valamiért a többi politikus nem gyúrt ennyire rá erre a témára, bár találtunk Rákosi-idézetet is, aki a reakciósokat nagytakarította volna ki.
A petícióban azt írják, hogy „a dehumanizáció olyan pszichológiai mechanizmus, amely megnöveli az embertelen cselekedetek esélyét, és növeli a hajlandóságot arra, hogy az emberek elfogadják a verbális vagy fizikai agressziót”.
Egy feliratot letakartak, de amúgy nem sokat lehet tenni Lutz Gizella Szálasi előtt is tisztelgő sírjával. A rendőrség a februárban önkényuralmi jelkép használata miatt indított eljárást megszüntette. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes reméli, a sír nem válik kultikus szélősjobboldali hellyé.
Az ember azt gondolná, egy ilyen szégyenletesen átalakított sír egy percig sem maradhat úgy, de március elején még pont úgy nézett ki, mint egy hónapja.
Egy hónapja háborítatlanul állt a háborús bűnös özvegyének nyilas emlékhellyé alakított sírja.
Önérzetes magánemberek állnak az akció mögött.
Több mint egy hónapja áll háborítatlanul az emlékhely.
Szálasi feleségének sírjára rákerült a férj neve, fotója és egy nyilaskeresztre kísértetiesen emlékeztető nyilaskereszt. Aztán ott is maradtak ezek mind.
A síron szerepel a háborús bűnös fotója, neve, valamint egy nyilaskeresztre hajazó szimbólum.
A kormánypárt kitart amellett, hogy nem ismerték fel a magyar történelem egyik leghíresebb fotóját.
A Fidesz azt mondja, a mémet úgy kapták és nem észlelték a téves tartalmat. Láng Zsolt képére cserélték ki a mémet. Karácsony visszautasította ezt a stílust.
Igaz, nincs túl messze egymástól a sztálinista kommunizmus és a nemzetiszocializmus sem.
Az Izrael-ellenes bábuakasztás után ismét sokan felkapták a fejüket Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester tevékenységére. Meglátogattuk Oroszt, aki látott már szabadkőművest, nem hisz a szólásszabadságban, és az isteni erők harcát vívja a háttérhatalom ellen.
Derült ki a Nemzeti Örökség Intézete nevű állami szerv felméréséből. 18-30 éveseket kérdeztek a történelemképükkel és a nemzeti emlékezethez fűződő viszonyukkal kapcsolatban. A magyar történelmet a legjobban szerintük a viharos/zivataros szó jellemzi.