szalay-bobrovniczky kristóf

Szolgálat közben nem politizálhatnak az önkéntes tartalékosok

Politikai célú szervezetben való tagságukat azonban a honvédség nem tilthatja meg.

Német Szilvi
POLITIKA

A NER-elit kivett belőle 10 milliárdot, majd összeomlott, hogy aztán az állam legalább 20 milliárdért mentse meg – mi az?

Sőt, még további közel 6,5 milliárd is mehet közpénzből úgynevezett rendkívüli kárrendezésre – avagy a Magyar Vagon-csoport csodálatos története.

Haász János
gazdaság

Némi zavar alakult ki a Fidesz kongresszusán arról, jó irány-e az influenszerpolitika

Szalay-Bobroviczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a háborús helyzet miatt most nem a „mondásnak" van ideje, miközben az egész párt és a mozgósításért felelős Kubatov is azt mondja, sokakat a „megváltozott megszólalási lehetőségekhez" való alkalmazkodás hiányában cseréltek le.

Német Szilvi
Média

24.hu: A MÁV száz százalékos tulajdonrészt szerzett a bedőlt dunakeszi járműjavító új reinkarnációjában

A lap szerint az új cég saját tőjéke meghaladja a 10 milliárd forintot.

Fődi Kitti
gazdaság

Ruszin-Szendi Romulusz hivatalosan már nem katona többé, megszüntették az önkéntes tartalékosi jogviszonyát is

A honvédelmi miniszter még szeptember végén beszélt arról, hogy Ruszin-Szendi „méltatlanná” vált, hogy a Magyar Honvédség katonája legyen.

Székely Sarolta
belföld

Miután bírálta a honvédelmi minisztert, háttérbe szorították a Sárkányok Kabul felett című film katonai szakértőjét

Pálinkás Szilvesztert a film díszbemutatójára sem hívták meg.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Hadházy: 1,1 milliós bőrönddel utazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf a fapados járaton

A politikus szerint a miniszter ezzel utazott Amerikába is.

Székely Sarolta
belföld

Minden idők messze leglátványosabb magyar akciófilmjét csak lenémítva érdemes végignézni

Ott voltunk, amikor a honvédelmi miniszter lekezelt Bárdosi Sándorral, megcsodálta Csuti csókját, majd megtekintette a Sárkányok Kabul felett című filmet. Melynek üzenete szerint a magyar mozinézőnek olyan emberekkel kell empatizálnia, akik ellen hosszú évek óta hergelnek ebben az országban.

Mészáros Juli, Németh Dániel
film

Hosszú sor végére állt be Magyarország az esetleges HIMARS-vásárlással

Korábban akartunk HIMARS-rakétarendszert venni, aztán amikor Bidenék blokkolták, azt mondta a kormány, hogy sosem állt szándékában ilyen fegyvert venni, most pedig bőszen hangoztatják, hogy Bidenék politikai okokból gátolták a fegyvervásárlást. Mik is a HIMARS-rakétarendszer, és miért áll be Magyarország egy hosszú sor végére érte?

Takács Lili
belföld

Tárgyalás egy elítélt exelnök fiával, vacsora egy olasz étteremben, szállás ötcsillagos hotelekben – megszereztük az Orbán-delegáció tervezett programját

Információink szerint Orbán Viktor mellett öt ember vesz részt a magyar delegációból a Trumppal folytatott munkaebéden. A minisztereket és cégvezetőket egyebek mellett a Four Seasonsben, Sofitelben, Waldorf Astoriában szállásolják el.

Molnár Kristóf
POLITIKA

A Wizzair gépével utazik Donald Trumphoz a kormányzati gigadelegáció

Azon ritka alkalmak egyike lesz, amikor Szijjártó Péter nem magángéppel utazik.

Takács Lili
POLITIKA

Hatósági tiltás miatt nem drónozhat a Tisza október 23-án délután

Pedig korábban engedélyt kaptak a 8 és 24 óra közötti időtartamra.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szalay-Bobrovniczky: Ruszin-Szendi Romulusz és a Tisza Párt is veszélyes a magyar emberek biztonságára

Ráadásul már nem lehet a katonák példaképe sem.

Gazda Albert
belföld

Szalay-Bobrovniczky anyagi jólétének „generációkon átívelő biztosítása” miatt hozott létre egy új alapítványt

A honvédelmi miniszter vagyonkezelő alapítványa „Per Ensem” néven fut, ami annyit tesz: kard által.

Mészáros Juli
PÉNZ

A honvédelmi miniszter szerint a digitális polgári körhöz csatlakozó ifjabb Schobert Norbert mutat példát kortársainak

„A fiatal generáció készen áll a haza védelmére” – vonta le a tanulságot a Sztárbox sztárjáról szóló posztja végén Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Urfi Péter
szórakozás