A KSH adatai alapján a szállás, az étkezés és a múzeumi, állatkerti belépő is többe kerül, mint 2023-ban.
Egy gyereket már kihoztak, a csapdába esett emberekkel belógatott mikrofonok segítségével kommunikálnak a mentőosztagok.
Van, akivel beszélni is tudnak.
Hatvankilenc vendégnek kellett elhagynia az épületet.
Mindez azután történt, hogy a kormány leállította a katari tulajdonú tévécsatorna helyi tevékenységét, mivel szerintük az veszélyezteti a nemzetbiztonságot.
Az üzemeltetési igazgató szerint „bizonyos ideig” szünetet kell tartaniuk a kigyulladt szállodában.
Közben az újjáépítés már el is kezdődött.
A tulajdonos Klemm Balázs feleségének cége üzemeltette korábban a közpénzből felújított Klebelsberg Kastélyt.
Közte még történt persze ez-az, például az önkormányzattól átkerült a Mészáros Lőrincék budai villavásárlásánál felbukkant vállalkozóhoz.
Legalábbis ezt szeretné a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.
100 métert zuhantak.
A 31 éves Sáfrány Tamás a tiszakécskei öltözőtől Szíjj László cégének számviteli ügyintézésén át jutott el a keszthelyi szállodabizniszig. Ahol aztán Szíjj tőkealapja is felbukkant.
A szállodák és az éttermek forgalma egyaránt bezuhant.
A 780 millió ft EU-s támogatást kapott, már évek óta kéne működnie, de ahogy Hadházy Ákos is írta most friss fotói mellett, „2023-ban pont úgy »működik«, mint egy éve: sehogy”.
A szántódi monstrum az ötcsillagos szállodával és családi parkkal lett kerek egész.