szarszag

Megint szarszag van a fővárosban és környékén

Árad!

Herczeg Márk
Budapest

Októberig lengheti be Budapest környékét a trágyaszag

Széliránytól függően.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Orbán szerint fifty-fifty, hogy egyben marad-e az EU, vagy szétesik

Fricz Tamás a Hírtévében mondta, hogy a miniszterelnök ezt mondta Kötcsén.

Király András
POLITIKA

Szédítő, hogy miért nem zavarja a szarszag Szentendrét

Megmagyarázhatatlan, hogy egy ilyen kellemes, ráadásból turizmusból élő város hogy eresztheti be a kakát pont a település kellős közepén, a sétánynál a Dunába.

Szily László
publicisztika

Egy nappal a cikkünk megjelenése után megoldották a VII. kerületi társasház szemétben és mocsokban élő lakójának ügyét

Borzalmas szemetet, koszt és bűzt találtak. A lakót pszichiátriai gondozóba szállították.

Herczeg Márk
Budapest

A teljes magyar állam berosált egy teleszart lakás előtt

Évek óta egy segítségre szoruló, bűzben és szemétben élő nő lakik egy víz és áram nélküli, VII. kerületi lakásban. A szomszédok egyre idegesebbek, a képviselők és hatóságok továbbra is egymásra mutogatnak, amikor pedig két hete meg akarták oldani az ügyet, csak romlott a helyzet.

Herczeg Márk
Budapest

Mit tehetsz, ha a lakásod élhetetlenné válik a bűztől, mert a szomszéd évek óta gyűjti a szarát és a szemetet?

Péteréknek évek óta tömény szarszag, rágcsálók meg bogarak keserítik meg a mindennapjaikat. A szomszéddal nem tudnak, az illetékesek pedig láthatóan nem is akarnak mit kezdeni.

Herczeg Márk
Budapest

Úgy elkeseredett a Fidesz képviselője a Ceglédre ülő disznószarszag miatt, hogy a kormányhivatalt is hazugsággal vádolta

Károly Ferenc a ceglédi bűzt tartja a legnagyobb kudarcának.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Balassagyarmaton kiborult az útra a szar

Újabb szar ügy.

Herczeg Márk
mezőgazdaság

A Csatornázási Művek úgy érzi, nem a csatornarendszerből árad a rejtélyes szarszag

Máig nincs megnyugtató válasz a szagfelhőre.

Czinkóczi Sándor
szag

Fontos új információk a 2019 augusztus 8-i nagy fekalokalipszisről

A 194-es busz sofőrje az utasok között keresi kétségbeesetten a szag forrását :(

erdelyip
szag

Zsámbék szerint nem ők szaroznak, hanem a gyermelyi tyúkszar lehet a ludas

Folytatódik a 2019-es nagy szar-saga.

erdelyip
szag

Iszonyatos, sűrű, áthatolhatatlan szarszagot jelentettek olvasóink Budapest több kerületéből és a főváros környékéről

A jelenség okára az Országos Meteorológiai Szolgálat is keresi a választ.

erdelyip
szag

Szarszag terjeng Aspenban, az amerikai gazdagok és szépek kedvelt pihenőhelyén

Mert a gazdagok és szépek kis kedvencei teleszarták a híres Smuggler Mountain ösvényeit.

Király András
külföld

Valaki annyira büdöset kakált a London-Dubai repülőjáraton, hogy az elviselhetetlen szag miatt visszafordította a gépet a kapitány

A British Airways járata harminc percet repült, mikor megtörtént a baj.

Botos Tamás
bulvár