Laborvizsgálatok igazolták a vírus jelenlétét.
Az országos főállatorvos szerint a szállítási tilalom egyelőre a Dunántúlt és Pest megyét fogja leginkább érinteni.
„Együttműködésünk hasznai csak hosszabb távon ismerhetők meg és mutathatók ki.”
A Körös-Maros Nemzeti Park és az Agrártárca is tiltakozik a döntés ellen.
Berlusconi az ajándék láttán egy fa mögé szaladt hányni.
Az állatorvos szerint „az elpusztult állat sérülését egy másik állat agancsa is okozhatta”.
Így, ha lehetséges, még titokzatosabb az egész ügy.
Megmérgezhetik a tettest, vagy azt, aki eszik a húsukból, mert a filmekben való szereplés miatt különleges oltásokat kaptak.
Az egyik szarvasbikát elvitték, szegény Ödön próbált elbújni a támadói elől, őt otthagyták.
Péntek reggel 7 óra 9 perckor.
Egy hét alatt 99 földrengést észleltek Szarvas környékén.
Az elmúlt napokban több rengést is észleltek Magyarországon.
Tegnap is volt két nagyobb.
Korunk egyik legnagyobb politikai rétora, Babák Mihály mindent bevetett, hogy a várost besorolja a parlamenti béketábor mögé. „Szükségük van rá, kérték és jó néven veszik” - indokolt.
Végül magától távozott is.