Tegnap is volt két nagyobb.
Korunk egyik legnagyobb politikai rétora, Babák Mihály mindent bevetett, hogy a várost besorolja a parlamenti béketábor mögé. „Szükségük van rá, kérték és jó néven veszik” - indokolt.
Végül magától távozott is.
Altatólövedéket vetettek be, mielőtt kiemelték.
A kilőhető gímszarvasbikák 66 százaléka terítékre került.
Az állatot Paraguay elnöke diplomáciai ajándékként kapta.
A képviselő sértetlenül megúszta, de négy szarvas a helyszínen elpusztult.
A szarvasi férfit 12 napig ápolták kórházban, de végül belehalt a mérgezésbe.
A nő felvette a beszélgetést, és bírósághoz fordult.
A hivatalos kísérőszövegben azt írják, „kivétel nélkül hullajtott” agancsokról van szó, de a vadászoknak címzett gyűjtési felhívás még nem szorítkozott kizárólag erre.
Kameracsapda rögzített az éj leple alatt magukról megfeledkező szarvasbikákat.
A.C.A.B.
Szombatra virradóra a Hungexpo főbejárata elé szállították a Világkiállítás szimbolumának szánt, öt emelet magas, agancsokból szerkesztett szarvasfejet. De a többi szobor sokkal viccesebb. Éjszakai riport.
Óvatosan sétáltassák a kutyáikat - kéri a Budavári Önkormányzat a kirándulókat.
A párzási időszakban jóval izgatottabbak, kiszámíthatatlanabbak a szarvasok, de odafigyeléssel elkerülhetjük a bajt.