Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy berlini kocsmából jelentkezett be az ATV-be, a választás mellett többek között az ukrán helyzet is szóba került.
Csak 2 városban lehet szavazni az egész országban. 30 ezer fontot gyűjtenének össze, ebből több ezer szavazót juttatnának el ingyen Londonba vagy Manchesterbe.
Például Kampalában (Uganda) és Lusakában (Zambia).
Ismertek a legfontosabb választási határidők is az április 3-i országgyűlési választással kapcsolatban.
Az FPÖ kivételével minden párt támogatta, hogy az állandó fájdalmas betegségben szenvedő és a végstádiumos felnőttek kérhessék a halálba segítést.
Emellett azt kérik a Nemzeti Választási Irodától, hogy naponta tegyék közzé, változott-e a választások előtt egy-egy településen a választásra jogosultak száma.
A jövőben nem kell a bejelentett lakóhelyen élni.
Ezért küldtek olyan SMS-eket, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
Közel százezer olyan ember van már, aki az első fordulóban nem szavazott, de a másodikban igen.
Eddig összesen több mint 260 ezren szavaztak a második fordulóban.
Hétköznap ennyien még egyetlen nap sem vettek részt az előválasztáson.
Október 10. és 16. között.
Karácsony kampányeseményén is bejelentették.
Az elmúlt több mint egy hétben már több mint 570 ezren szavaztak.
Összesen már több mint 200 ezren szavaztak. Az online szavazás továbbra is nehézkes, a szervezők kérik, hogy aki csak tud, az inkább személyesen intézze.