székesfehérvár

Felrobbant egy vezeték székesfehérvári városháza alatt

Senki sem sérült meg, az épületet kiürítették. A képviselő-testület ülését is félbe kellett hagyni.

Albert Ákos
baleset

Igazán jó anya volt a székesfehérvári giroszban talált csótány (18+)

Ugyanis ott tartotta, szorosan maga mellett a giroszban a leendő kicsinyeivel teli petetokját is.

Szily László
ÁLLAT

100 új buszt vesz a honvédség az Ikarustól

Széles Gábor elégedetten nyilatkozott, hogy végre újra indul a buszgyártás Székesfehérváron.

Magyari Péter
gazdaság

Hirtelen egy verekedés közepén találta magát az EB-hős kosaras, Keller Ákos

Beszólt egy részeg, visszaszólt egy másik, kiborult a lecsó. Keller csak csitítani próbált. Két felrepedt szemöldök, egy felrepedt arc a mérleg.

Király András
bűnügy

Bíróság elé állt a két magyar kommentelő, akik a Gyakorikerdesek.hu-n akartak csatlakozni az Iszlám Államhoz

A magyar hatóságoknak először fel sem tűnt, hogy hazaküldtek Törökországból egy magyar férfit, aki be akart állni a terroristákhoz.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Kalauz bácsi hova szarhatok, a peronra?

Vasárnap este minipánik tört ki a fehérvári vasútállomáson. Egy szemtanú szórakoztó levélben idézte fel a történteket. A kulcsmondat: Aztán hirtelen emberek tucatjainak kellett pisilni, és volt akinek konkrétan fosnia kellett.

Szily László
ÉLET

Székesfehérvár is elindul a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címért

Cser-Palkovics András fideszes polgármester a várost az ország egyik kiemelkedő szellemi gócpontjává akarja tenni.

Herczeg Márk
eu

Ketten meghaltak egy sárkányrepülő-balesetben Székesfehérvárnál

kasnyikm
baleset

Egy fehérvári antikvárius kedvtelésből kifestett néhány utcakövet, helyiek kutyapártinak nézték, feljelentették, kiszállt a rendőrség

Házmesterország megrázta magát.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Rogán az orosz kódról: Nem olvasom a 444-et, de hazudnak

Elmentünk Rogán székesfehérvári fórumára, de a miniszter elmenekült. Olyan témában hazugozott le bennünket, amiben még a fővárosi főügyészség is velünk ért egyet.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
POLITIKA

Fegyverrel kirabolt négy benzinkutat, aztán Székesfehérváron balesetet szenvedett és öngyilkos lett egy férfi ma hajnalban

Az M7-es benzinkútjait fosztotta ki, menekülés közben egy körforgalomban balesetezett.

Haszán Zoltán
bűnügy

Cser-Palkovics András felavatta Szent István fehérvári várának makettjét

Herczeg Márk
vidék

Tízezer euró miatt próbáltak megölni egy székesfehérvári pénzváltót

A késelőt elkapták, előzetes letartóztatásba helyezték.

Kulcsár Rebeka
bűnügy

Visszavonul Ocskay Gábor, a székesfehérvári jéghoki atyja

Új klubot építenek, már nélküle.

kasnyikm
sport

Nemi szervét mutogatta, öt percen belül elfogták

A székesfehérvári férfi már a rácsok mögött töltötte az életét.

Botos Tamás
bűnügy