Nagy utat járt be a politikus onnan, hogy 2008-ban még sóval hintette volna be az RTL székházát.
Az ügyletben nemcsak a Nagy Szilárdhoz kötődő magántőkealap bukkan fel, amelynél 100 milliárdnyi állami tőke landolt az utóbbi években, hanem egy fidelitasosból lett milliárdos is.
A párizsi Haussmann sugárúton lesz a Patrióták központja.
Diákszálló és irodák váltják a szocialistákat.
Két tornyot építenek a munkatársaknak, de lesz egy harmadik is.
Elad a kormány.
A testület már négy éve nem ülésezett és nem ítélte oda senkinek a második legmagasabb rangú állami kitüntetést.
Semjén szerint viszont ülésezett a testület, sőt, a tagok közösen megtekintették az átadás előtt álló székházat.
A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé emelt beruházás kivitelezője pedig ismét Matolcsy Ádám jóbarátja.
Hosszú évek óta folyik a jogi csatározás az egykori Néprajzi Múzeum épületének harmadáért, a Kúria költözne ide.
Van benne minden, sok százmillió forint, el nem számolt pénzek, csőd, drága negyedosztályú játékosok. Mindez a megyei bajnokságban szereplő Nagykőrösnél.
Mindezt azok után, hogy a bíróság megállapította: nem szabadott volna kidobniuk az ellenzéki képviselőket tavaly decemerben.
Fel is újítják.
Ha nem tudnád, a Corvin-lánc az egy horthysta-fideszes kitüntetés. Kisebb stadion árát költenék a székházukra, bár a díjazottak irtó ritkán találkoznak, sőt szinte biztos, hogy később sem fognak sűrűn ülésezni.
Éppen kifelé tartott, és felajánlotta a kártyáját.