Az iszlamofób politikust egy viccpárt képviselője ültette fel egy nyilvános vitán. Volt nagy kacagás.
Már megvolt a ház Vácon, ahová a brit szélsőjobbos James Dowson a családjával költözött volna. Hat hete, a ferihegyi reptéren tartóztatták fel, most az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulna.
Szélsőjobbos terrortámadást előztek meg a német rendőrök.
Egy Soros-ellenes konferencia szünetében mondta el a 444-nek, hogy a Nyugat éppen összeomlik, Magyarország pedig már most is a nemzetközi nacionalista mozgalmak fontos központja.
A németeknek a terrorról leginkább a szélsőjobb jut eszébe.
Újabb tartományi választást tartottak Németországban, a bevándorlóbarát kancellár pártja most simán győzött.
Pedig Szlovákia az EU egyetlen országa, ahol még mecsetek sincsenek.
Reggel még úgy tűnt, hogy egy jobbikos is csatlakozik a csoporthoz, de végül csak franciák, hollandok, osztrákok, belgák, olaszok, lengyelek és britek alkotják.
A francia szélsőjobb vezére szerint elég szavazatuk van hozzá, hogy önálló frakciót alapítsanak.
Hónapok óta vezeti a közvélemény-kutatásokat a Osztrák Szabadságpárt.
Beperelték az őket hírműsorban szélsőjobbozó ATV-t. És most nyertek is, mert a Kúria szerint a szélsőjobboldali jelző negatív hatást kelt a nézőkben.
Az EP-választás nyomán szedték össze ezeket, Magyarországról Gyöngyösi Mártonnak sikerült magát felküzdenie erre a magaslatra.
Kb. ez a lényege az Economistban megjelent cikknek, ami az európai szélsőjobb és az orosz elnök kapcsolatát boncolgatja.
A koronás pólóiról híres Koby pólóbemutatóját zavarták meg. Végigvonultak a kocsmát, felszólították, hogy álljon eléjük, majd miután ez nem történt meg, figyelmeztették a liberálisokat, hogy ne hazudjanak tovább.
Több ezren tiltakoztak a Szabadságpárt összeeurópai szélsőjobbos bálja ellen. Összecsaptak a rendőrökkel is.