Az első fordulós vereség után Lula felrázta táborát, és megtörte a latin-amerikai baloldal vereségsorozatát. Ehhez kellettek Bolsonaróék rossz húzásai, és az is, hogy a közel 81 éves elnök elkezdett közösségi médiás videókat készíteni, hogy megszólítsa a fiatalokat.
A radikális szélsőjobboldali szervezet átgyalogolt egy LMBTQ- és egy EU-s zászlón, majd megemlékezett a forradalomról.
A hatóságok attól tartanak, hogy hétvégén Orléans-ban összecsaphatnak egymással ultrabaloldali és szélsőjobboldali csoportok.
Frank-Walter Steinmeier szerint a Kreml trolljai, a német szélsőjobboldali aktivisták és a baloldali autoriter szereplők dezinformációs kampányai árasztják el az internetet.
Amióta Orbán Viktor azt mondta, hogy „ezt hagyjuk abba, azt javaslom”, a koncepció ötletgazdája a jelek szerint elengedte a témát.
A szélsőjobboldali párt a szavazatok 43,8 százalékával 39 mandátumot szerzett a 83 fős parlamentben.
Moys Zoltán a 444 birtokába került bírósági iratok szerint a 2021-es Magyarország–Németország Európa-bajnoki futballmeccsen karlendített, „20 óra 55 perckor, enyhén ittas állapotban”.
Itamar Ben-Gvir Gázában is szívesen látna zsidó telepeseket, mivel szerinte az enklávé Izraelhez tartozik.
Le Pen ítéletét enyhítették, ezért elvben elindulhat, ám korábban többször kijelentette, hogy nem kíván nyomkövetővel a lábán elnökválasztási kampányt folytatni. Márpedig az ítélet erre kötelezné.
Az előrejelzés szerint a többségnek fontosabb a gazdasági stabilitás és az EU-hoz fűződő kapcsolat.
A népszavazást egy szélsőjobbos párt kezdeményezte.
Elon Musk is megosztotta azokat a bejegyzéseket, amelyek után kedd éjszaka maszkos csoportok etnikai kisebbségek otthonaira támadtak, valamint több házat és autót is felgyújtottak.
A prágai Globsec konferencián interjúztunk az Egyesült Államokban tanító, neves holland politológussal, Cas Muddéval. Mivel a populizmus és a radikális jobboldal kutatásának egyik legelismertebb nemzetközi szakértője, Orbán Viktor pályáját is régóta követi, így a beszélgetést a magyar választásokkal kezdtük.
A Mi Hazánk kampányának egyik legfontosabb elemévé nőtte ki magát a Bűnvadászok, akik egy év alatt több milliós nézettségű videót is posztoltak lakásfoglalók jogilag necces kipaterolásáról. Nem mindenki számára egyértelmű, de a párt és a kisbuszos csapat mára egy és ugyanaz, ami szélsőjobbos körökben nem is nyerte el mindenkinek a tetszését.
Thor Steinarnak vélte a propaganda, ami a tiszás politikus szerint „természetesen nem” nem Thor Steinar.