A támadásban az étterem tulajdonosa sérült meg.
Valahogy kikerült a késelés egyik gyanúsítottja ellen kiadott elfogatóparancs.
Hiába jelezte az alkotmányvédelem, hogy baj lesz, hétfőn Chemnitzben csak 600 rendőrt küldtek ki a több ezres tömeg megfékezésére.
Remélem, hogy az etnikai homogenitást őrző, migránsmentes övezetet védő főnöke ezt nem fogja sértésnek venni.
Egy évvel Charlottsville után akartak újra erőt demonstrálni, de végül csak huszan voltak. Több ezer ellentüntető várta őket.
A brit bíróság szerint eljárási hibát vétett a szélsőjobboldali aktivistát elítélő bíró.
Találkoztak a páneurópai szélsőjobbot kiképző orosz Denis Nikitinnel is.
Az egykori MIÉP-vezér és próféta pontosan látta a helyzetet, a jövőt. Például leleplezte a gyilkos tiszaeszlári zsidókat, lebuktatta a zsidó Kádár-rendszert megmentő zsidó rendszerváltást, és írt a Fideszt támadó Izraelről. Igazságot Csurkának!
A letartóztatott muszlimellenes aktivistáért kiálló tüntetők eltorlaszoltak egy utcát, elfoglaltak egy emeletes turistabuszt, és megdobálták a rendőröket. Öt embert tartóztattak le a tüntetésen, amin Geert Wilders is felszólalt.
Tudósítójukat lenyűgözte az a hevület, ahogy Orbán meglátta a háttérhatalmi bábmestert Soros Györgyben.
Az a Steve Bannon, akiről még Trump is azt mondta, hogy megőrült, és aki, miután távozott a Fehér Házból, még sajtóbirodalmát is elbukta.
Szintén sikerrel regisztrált a német és görög neonácikat tömörítő európai mozgalom is. De hamarosan szigorítás jöhet.
Havasi Bertalan elmondta, azért nem adtak erről semmilyen tájékoztatást, mert nem hivatalos találkozó volt.
A Rágalmazás Elleni Liga összesítése alapján tavaly 34 emberrel végeztek szélsőségesek az Egyesült Államokban, közülük 18-at a fehérek felsőbbrendűségét hirdető nácik öltek meg.
A ZDF szerint a szélsőjobboldali színtér szereplői úgy érzik, a „legfelső szintről” kaptak jelzést arról, hogy „szívesen látják őket”, és Orbán Viktor ugyan rendre kijelenti, hogy fellép a szélsőjobb ellen, „vannak más üzenetek is” a miniszterelnöktől.