Az ENSZ környezetvédelmi programjában részt vevő 160 ország között akadnak azért, akik kevésbé globális és kevésbé kötelező szabályozást szeretnének.
A patak lakott területen is keresztül folyik, ezért a beleengedett szennyvíz közvetlen veszélyt jelent a lakosságra.
Azt mondják, „a La Manche csatorna és az Északi-tenger nem szemétlerakó”, és az Európai Unióhoz fordulnak.
A német önkormányzatok már megtiltották a fürdőzést és a halászatot az Oderában.
A Stockholmi Egyetem kutatása szerint "az Antarktisztól a Tibeti-fennsíkig" szennyezett a csapadék.
A méréseket rögtön a bányánál végezték, miután a mélyebb rétegekbe folyó vizet a felszínre terelték.
Az EU tagállamai 2011 óta kötelesek fokozatosan kivonni az 55 legkárosabb növényvédő szert, de Magyarországon 50 ilyen használatát továbbra is engedik. Meg is van az eredménye.
Több mint 3 hónapja ömlik a folyót vörösre festő szennyvíz a szlovákiai Alsósajó egykori vasércbányájából. A vízi életet több 10 km-en kipusztító szennyezés ellen eddig semmit sem tettek a hatóságok.
Orosz Örs, szlovákiai magyar politikus szerint már „több mint két hete az alsósajói vasércbánya altárójából vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik a Sajó folyóba”.
Az FV Margiris óriáshálója kiszakadt, több százezer döglött hal lepte el a felszínt.
500-1000 év alatt bomlanak le.
Az olajfolt 800 négyzetkilométert fed le.
Az egyelőre ismeretlen összetételű és mennyiségű szennyezés várhatóan éjfél körül érkezik magyar területre.
Terelik, szedik, szállítják, de a vízszint emelkedése nehezíti a munkát.
A nicki műgátnál ismeretlen eredetű és nagy kiterjedésű habzásra figyeltek fel.