A rendőrök több embert őrizetbe vettek.
Több ezren tiltakoztak Újvidék utcáin az illetékesek és felelősök lemondását követelve a város vasúti pályaudvarán történt tragédia miatt.
Felújítottnak számít-e egy vasútállomás, ha a védőtetőhöz a kínai kivitelező állítólag nem nyúlt hozzá? És csakugyan nem nyúlt hozzá? Az épület első kampányátadásán Orbán Viktor és Aleksandar Vučić is beszédet mondott. A szerb miniszterelnök közben Sanghajban köt újabb üzleteket a kínaiakkal.
Az ellenzék a kormány és Vucic távozását is követeli az újvidéki tragédia után. A szerb államfő akkor hajlandó távozni, ha egy népszavazáson így döntenek.
„Nem vállalom a felelősséget a 14 ember haláláért, mert nekünk nincs felelősségünk ebben a tragédiában.”
Belgrádban a tüntetők a kormányzati korrupciót okolták a balesetért.
Alekszandar Vucsics köztársasági elnök a bűnösök felelősségre vonását sürgeti.
Bár a szerbiai vasútállomás épületét többször is felújították már, legutóbb a Budapest-Belgrád vasútvonalat építő kínaiak dolgoztak rajta, de a most leszakadt erkélyhez 1965 óta nem nyúltak.
A magyarországi szakaszon várhatóan 2026-ban indulhat el a közlekedés. Ez a valaha volt legnagyobb vasútfejlesztés Magyarországon, gigantikus kínai hitellel és Orbán Viktor apjának köveivel.
Aleksandar Vulin egykori belügyminiszter, jelenlegi kormányfő-helyettes csak azt sajnálja, hogy nem írt fel a listákra még több embert.
Így tiltakoznak a tanárok, mert a szülők leggyakrabban az osztályzatok miatt fenyegetik meg őket.
Szlovéniában fegyveres rablás miatt körözték, Bosznia-Hercegovinában emberölést kísérelt meg, és további rablásokat is elkövetett.
A magyar–kínai megállapodás tartalmát továbbra is titkolják, a kínai–szerb viszont nyilvánosságra került, és abból azért le lehet vonni néhány következtetést.
A szerb elnök szerint két és fél hónap sorkatonaság a legkevesebb, amit egy ember megtehet az országáért.
Az ország és az egykori dél-magyarországi KGST-piacok kedvenc kekszmárkája eltűnt a boltokból egy tűz miatt.