Tíz évvel ezelőtt derült ki, hogy 1997 és 2003 között szervezett bűnbandák hálóztak be kiskorú lányokat, hogy szexuális visszaéléseket kövessenek el rajtuk. A BBC nyomozása és az új tanúvallomások szerint több rendőr is nemi erőszakot követett el a fiatal lányokon.
A MÚSZ elnöke rágalmazásnak tartja azt, amit Széchyről állítanak, de betartotta a vizsgálóbizottság felállítására tett ígéretét.
Mária még 14 sem volt, amikor a 90-es években együtt táborozott a Szőlő utcai javítóintézet későbbi igazgatójával, az akkor még egy gyermekotthonban dolgozó Juhász Péterrel. Eszébe sem jutott, hogy baj lehet abból, ha kettesben maradnak. A férfi mégis olyasmit tett, ami a mai napig hatással van Mária életére.
A volt világbajnok karateedző éveken át használta szexuálisan kamasz tanítványait, majd elvette az egyikük anyját. A fiú az apja segítségével tett feljelentést.
Mindez nem Juhász Péter, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának 2025-ös letartóztatásakor, hanem egy évtizeddel korábban történt. Juhász ezek után is úgy lehetett díjakkal elismert gyermekvédelmi szakember, hogy közben az intézetben tudták: vannak lányok, akik az irodájában szokták tölteni az éjszakát.
Kialakult egy olyan, kifejezetten katolikus mentalitás, amely megnehezíti az áldozatokhoz való odafordulást, az elszenvedett fájdalom elismerését, a bűnösség felvállalását. A téma egyik legfontosabb szakértője tanulmánya arról szól, hogyan lehet ezen változtatni.
A nő azt mondja, viccnek szánta az egészet, és az alsónadrághoz hozzá sem akart nyúlni.
A Székelyföldről Budapestre költöző Osonó Színházműhely karizmatikus vezetője az érintettek szerint rendszeresen visszaélt hatalmi pozíciójával, és intim kapcsolatot próbált kialakítani kamaszokkal. Fazakas Misi tagadja, hogy szexuális visszaéléseket követett el.
A vádak szerint Robert Francis Prevost nem vizsgálta ki kellő alapossággal az eseteket. Támogatói szerint azonban az ügyeket a média pontatlanul, sőt egyenesen igazságtalanul tálalta.
A püspök átmeneti óvintézkedésként eltiltotta minden nyilvános papi tevékenységtől.
A gimnáziumi tanárként is dolgozó költő-irodalmár ügyében a tankerület feljelentést tett, és a férfit kirúgta, mert felmerült, hogy minimum egy diákja és közte történt valami. A férfi tagad, a rendőrség még mindig nyomoz. Most József Attila-díjat kapott, a kitüntetést a kulturális miniszter adta át.
A BBC riportja szerint már 15 évesek is készítenek szexuális utalásokkal teli streameket, amelyek bevételének 70 százaléka a Tiktoknál landol.
Scarlett Pavlovich 7 millió dolláros kártérítésre tart igényt.
A szülők több hónapja tettek bejelentést, de egy képviselő posztja kellett hozzá, hogy vizsgálat induljon.
A bíróság előtt lévő kereset szerint az orvos 1979 és 2024 között élt vissza a helyzetével.