szexuális zaklatás

Szexuálisan zaklatták az afgán női fociválogatott tagjait

A csapat a tálib uralom utáni fejlődés szimbóluma volt.

Király András
külföld

A zaklatói felgyújtottak egy indiai nőt, aki épp a rendőrségre indult panaszt tenni a szexuális zaklatás miatt

A 28 éves nő korábban kétszer is próbált panaszt tenni, de a rendőrök elhajtották. A testének a 60 százaléka megégett, válságos állapotban szállították kórházba.

Herczeg Márk
bűnügy

Őrizetben a 19 éves, aki erőszakoskodott egy 12 éves lánnyal

A VIII. kerületben húzta be egy kapualjba a gyereket.

Herczeg Márk
bűnügy

Ronaldo elismerhette, hogy 2009-ben erőszakosan közösült Kathryn Mayorgával

A Spiegel egy olyan dokumentumról ír, amiből kiderül, hogy a Juventus portugál focistája elismerte az ügyvédeinek: a nő többször is ellenkezett, amikor szexeltek.

Herczeg Márk
bűnügy

Szexuális zaklatással vádolják Neil deGrasse Tysont

Azt mondja, áll a vizsgálat elébe.

Sarkadi Zsolt
bulvár

Menedékkérők szexuális zaklatásával vádolnak egy norvég konzervatív ex-minisztert

A vád szerint három menedékkérővel erőszakoskodott, volt akivel otthon, mással irodájában.

Rényi Pál Dániel
külföld

Nyolc év börtönt kapott a bicskei gyermekotthon volt igazgatója

Az otthonban nevelkedő fiúk vádjai szerint éveken át szexuálisan zaklatta őket.

Király András
bűnügy

Kínozták és zaklatták börtönükben a szaúdi nőjogi aktivistákat

Korbácsolták és árammal is kínozták az aktivistákat, akik kiharcolták azokat a reformokat, amikért Mohamed bin Szalman koronaherceg ünnepeltette magát.

Király András
külföld

Megerőszakoltak egy nőt Budapest belvárosában

Egy férfi két nőt is megtámadott a Vas utcánál, az egyiküknek sikerült elmenekülnie.

Herczeg Márk
bűnügy

Visszaadta a megbízását és elérhetetlenné vált a válogatott vízilabdás edzőit szexuális erőszakkal megvádoló kislány ügyvédje

A két megvádolt sportolót mind a mai napig nem kereste meg a rendőrség.

Botos Tamás
bűnügy

Titokban 90 millió dollárt fizetett a Google egy korábbi vezetőjének, aki orális szexre kényszerítette egy beosztottját

Jól járt az Android perverz atyja. A New York Times leleplezte, hogy a képmutató Google több zaklatáson kapott menedzserét is busás pénzekkel engedte útjára a kirúgás helyett.

Szily László
ÉLET

Felkötötte magát egy pap, miután kihallgatta a rendőrség egy zaklatási ügyben

Egy hónap alatt ez már a második eset, hogy öngyilkosságba menekül egy katolikus pap Franciaországban.

Tbg
vallás

Az egyik gyanúba kevert férfi beperelte a „Szar alakok a médiában” lista értelmi szerzőjét

Stephen Elliotról több nő is írta egy nem a nagy nyilvánosságnak szánt listán, hogy megerőszakolta őket. A dokumentum létrehozóját már be is perelte az író, a Google-tól pedig azt követeli, adják ki az összes nő nevét, aki részt vett a lista összeállításában vagy megosztotta azt.

Boros Juli
ÉLET

Az egyenruhás diáklányok harmadát tettleg is zaklatják Nagy-Britanniában

Kétharmaduk pedig nem kívánt szexuális közeledésről számolt be.

Király András
külföld

A süketnéma gyerekeket külön jellel utasították orális szexre a perverz olasz papok

Általuk kitalált kézjelek utaltak a péniszre, ánuszra, maszturbálásra és hasonlókra, a gyerekek így el sem tudták mesélni másoknak, miket művelnek velük.

Szily László
bűnügy