A diplomaosztó ünnepség után az SZFE épülete elé mentek át.
Egy Kerényi Imréről szóló történettel búcsúzik, és reméli, dolgozhat még az osztályával.
De Pintér Béla szerint „hiába várja el a hóhér, hogy a vérpadon megcsókoljuk a kezét”.
Újabb kiállások a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói és hallgatói mellett Marosvásárhelytől a Katona József Színházig.
Az SZFE új ura a párbeszéd fontosságát hangsúlyozza egy nyilatkozatban, amit egy fideszes revolverújság hozott le.
Vasárnap délután akarnak ötezer fővel láncba állni a két épület között, hogy eljuttassák az alapelveikről szóló dokumentumot az országgyűléshez.
Több százan tiltakoztak Pécsen, és több intézményből is jelezték: elfogadhatatlan, ami az SZFE-vel történik.
Vidnyánszky szerint Karsai György, az SZFE tanára képtelen felfogni, mi az a nemzet, haza, kereszténység.
Tíz éven át csak megalkuvásokat láttunk, most két nagy múltú intézmény is megmutatta, hogy kell bátran, békésen és határozottan nemet mondani a hatalomnak. Mostantól mindenkinek nagyon ciki a behódolást választani.
Köszönetet mondtak az SZFE „vezetőinek, Szenátusának, oktatóinak és hallgatóinak, akik példát mutatnak a teljes magyar kulturális, művészeti és tudományos életnek, hogyan kell viselkedni az arrogáns hatalom önkényeskedéseivel szemben”.
Parti Nagy Lajos a Szívlapát című, 20 éves versét olvasta fel.
A bölcsészkar dékánhelyettese szerint azért vették le, mert engedély nélkül került ki.
„A leghatározottabban elítéljük az SZFE egyetemi autonómiájának megszüntetését” – írták.
Az egyetem vezetősége elment tárgyalni az új kuratórium elnökével, a hallgatók csak akkor, ha teljesülnek a feltételeik.
Közben az elfoglalt egyetem előtt egy hallgató elmondta, hogyan telt az éjszakájuk és mire lehet számítani ma.