A fideszes képviselő szerint az egyetem vezetése maga előtt tolja a diákokat, politikai vitát folytatnak, és nem hajlandóak tárgyalni.
A SZFE fölé rendelt alapítvány vezetője szerint az egyetem gyakorlatilag a Katona József Színház iskolájaként működött, ez pedig nem életszerű, ezért kell belenyúlni a rendszerbe.
De nem adják fel, külön-külön tárgyalnak velük, és próbálnak közvetíteni.
Az ÁSZ szerint „sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik” az egyetem gazdálkodását, a távozó vezetők szerint ez a megszólalás az ellenük folyó kampány része.
Több mint száz diák írta alá a tiltakozó levelet, mely szerint az ELTE HÖK elfogadhatatlan és káros közleményt adott ki.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói nem mennek el a szerdai egyeztetésre.
Piros-fehér szalagok mindenütt. Az ötletet Lukasenka ellenzéke is inspirálhatta volna (még a színek is stimmelnek), de a színművészetisek aligha vizuális szimbólumnak szánták, amikor betekerték vele az iskola bejáratát. Mégis az lett.
„Egyetemi oktatói hivatásomat nem tudom folytatni a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.”
Nehezen viseli ezt az időszakot, lelki sebeket is szerzett, de a hite töretlen.
A hallgatók egy falra rakták ki a piros-fehér szalagot, de nem sokáig maradhatott ott.
„Tehát kiváló alanyai annak, hogy a mindenkori igazságtalanság – bármi is legyen az –, az nekik ellenség legyen.”
Magyar egyetemek szenátusaitól hiába vártak eddig ilyesmire.
Hová fog kifutni a Színművészeti hallgatóinak lázadása? A hatalom kénytelen lesz megmutatni igazi arcát? Ezrek álltak élőláncba az SZFE-től a Parlamentig.
A Berliner Ensemble vezetőjének címzett nyílt levél kulcsszavai: tolerancia, nyitottság és sokszínűség.
A művészvilág együtt érez az elfoglalt egyetemmel.