szfe

A Fővárosi Törvényszék szerint nem lehet érvényteleníteni az SZFE hallgatóinak félévét

Jogvédelmet rendelt el a bíróság a perük befejezéséig.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

22 tanár bejelentette: nem indítanak osztályt az SZFE-n

Köztük Enyedi Ildikó, Gigor Attila és Bodó Viktor.

plankog
oktatás

Ismét csak a sajtó érdeklődése után, több nap késéssel fizették ki az SZFE hallgatóinak ösztöndíjait

Novemberben is hasonló volt a helyzet.

Horváth Bence
politika

Indoklás nélkül kirúgták az SZFE egyik tanárát

Az oktatók szerint méltatlan, kicsinyes, szakmaiatlan döntés született Faur Anna elbocsátásakor.

Szurovecz Illés
kultúra

Ha a teljes félévet nem tudja, legalább két hetet érvénytelenítene az SZFE vezetése

Az SZFE hallgatói elutasítják a döntést.

Szász Zsófi
oktatás

Fidesz-közeli kommunikátort neveztek ki az SZFE egyik intézetvezetőjének

Antal Zsolt a Fidesz kampányfilmjeit gyártó cégnél kezdte karrierjét.

Király András
politika

A kormányzati segítséget kihasználva érvényteleníti a tanévet az SZFE kuratóriuma

A kormány szerdai rendelete nélkül nem lett volna jogalapja Vidnyánszkyéknak törölni a félévet.

Csurgó Dénes
oktatás

Oktatási ombudsman: jogsértő, hogy az SZFE kuratóriuma felfüggesztette az oktatást

Az Oktatási Jogok Biztosa kezdeményezi a Vidnyánszky vezette kuratóriumnál, hogy "haladéktalanul vonja vissza a jogsértő, törvényes alapot nélkülöző döntését".

Csurgó Dénes
oktatás

Mintha normális világ lenne: az SZFE tanárai közzétették, kik indítanának osztályt a következő tanévben

A nemzetközi szinten ismert oktatói gárda csak akkor vállalja a feladatot, ha a kormány hajlandó tárgyalni velük, és garanciát ad a függetlenségükre.

Urfi Péter
oktatás

Bödőcs: Jövőre már olyan szénaszagú, pirospozsgás, vidéki gyerekeket fognak csak felvenni a Színművészetire, amilyen voltam

„Lehet, hogy jelentkezem.”

Szurovecz Illés
irodalom

Az SZFE-s hallgatók szerint nem érvényteleníthetik a félévüket az új kormányrendelettel, mert az ott felsorolt okok egyike sem áll fenn az intézményben

Szerdán jelent meg egy kormányrendelet, aminek segítségével a fenntartó azonnal érvénytelenítheti az félévet, akkor is, ha a döntés ellen keresetet nyújtanak be, aminek normális esetben halasztó hatálya lenne.

Szász Zsófi
oktatás

„Változó filmgyártási és médiapiaci igényekre” reagálna az SZFE Filmintézetének új vezetője

Sára Balázs ezt a tanévet még mindenképp az egyetem jelenlegi tanáraival szeretné befejezni.

Neuberger Eszter
FILM

Fekete ruhás biztonsági őrök fogadták az SZFE diákját a bejáratnál

Ki akart tenni egy szalagot az oszlopra.

Szurovecz Illés
oktatás

Szörényi Levente: Trumpot már le se kell lőni, szavazástechnikai trükkökkel kiszorítják

Az Illés egykori frontembere azt mondta, az USA is a világbolsevizmus martaléka lett, és szégyenkezik Bródy János helyett, aki eddig nem látott mélységekbe „pengette le magát”.

Herczeg Márk
politika

Az SZFE oktatói folytatják a sztrájkot, miután a bíróság a javukra döntött

Az egyetem új vezetése a sztrájkbizottság szerint „száz tanáron és ötszáz hallgatón áll könyörtelen bosszút, a járványidőszak kellős közepén”.

Urfi Péter
POLITIKA