szfe

Ha nem is lesz kézzelfogható eredménye a vasárnapi élőláncnak, a Másik Magyarország ezzel bemutatkozott és talán mindent megváltoztat

Az elmúlt tíz évben nem sok ilyen jó politikai-közösségi élmény volt. Beszédek nélkül sokkal világosabb volt a NER legvidámabb tüntetésének üzenete.

Szily László
publicisztika

„A történelem gyermekei vagytok” - diplomaosztó az SZFE-n

Upor László arról beszélt a végzett hallgatóknak, hogy idővel minden a helyére kerül, elmúlik a világ dicstelensége, és visszatér a normalitás.

Urfi Péter
oktatás

A győri Fidesz hozzászólt Mundruczóék SZFE-akciójához: „Hányás”

Az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke itt a választókerületi elnök.

plankog
POLITIKA

Salman Rushdie is üzeni: az SZFE-vel van

Világhírű író állt ki a budapesti egyetem mellett.

plankog
KULTÚRA

A parlamentet őrző oroszlán alatt hagyták az üzenetüket az SZFE-s diákok

Több ezer kéz jutatta el a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlenségéről szóló chartáját a Kossuth térre.

Haszán Zoltán
oktatás

Az MTI-t egy hongkongi tüntetés is jobban érdekli az SZFE-nél

Nem delegáltak újságírót a tízezres tüntetésre, mert azt „az internetről is lehetett követni.”

Rényi Pál Dániel
Média

Sok kilométeres, karneváli hangulatú élőlánc üzent a Parlamentnek az SZFE védelmében

Nagyjából két és fél óra alatt, sok ezer tüntető érintésével, euforikus hangulat közepette jutott el az SZFE chartája az egyetem épületétől az Országházig.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Velencei Filmfesztivál újra megismerhette a FreeSZFE feliratot

Mundruczó Kornélék után Horváth Lilliék hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történtekre.

Haszán Zoltán
KULTÚRA

Városszerte ezrek tiltakoznak élőláncot alkotva az SZFE politikai megszállása ellen - ÉLŐ

Kézről kézre adva juttatják el chartájukat az egyetem Szentkirályi utcai épületétől a Parlamentig.

Rényi Pál Dániel
politika

„Az egyetem autonóm intézmény, amit minden politikai hatalomtól függetleníteni kell”

Többek között ez is szerepel az SZFE chartájában, amit a vasárnapi tüntetésen fognak eljuttatni élőlánccal a Parlamenthez.

Fődi Kitti
oktatás

Felmondott az SZFE-n a Jászai Mari-díjas rendező, Meczner János

Az egyetem tanára az SZFE autonómiájának elvesztésével magyarázza a döntését.

Fődi Kitti
oktatás

Gulyás Gergely szerint azért tüntetnek az SZFE hallgatói, mert megszűnt az állami felügyelet

A miniszter szerint elképzelhető, hogy a hallgatók által elfoglalt épület helyett máshol folytatódik majd az oktatás.

Fődi Kitti
oktatás

Amíg Máté Gábor őrt áll a Színművészetinél, tanítványai szerenáddal lepték meg

A Katona főigazgatója 27 év után távozik oktatóként az egyetemről. A színészek megköszönték neki is, és kiálltak a tiltakozó diákok mellett is.

Haszán Zoltán
oktatás

Németh Gábor: TGM figyelmébe

Az SZFE oktatója válaszol igen röviden.

444.hu
olvasói levél

Élőláncot vonnak vasárnap egyetemük és a parlament közé a színművészetisek

"Stafétaláncuk" több más egyetemet és az Akadémiát is érintve juttatja majd el az egyetemük chartáját az Országházba.

Király András
POLITIKA