Két metrót is meg tudnának építeni Budapesten ebből a pénzből.
17,6 kilométert.
Látványosan megmutatkozott ezen a hétvégén a NER két arca: az elit magángépeken ugrott ki Nyugat-Európába topfutballt nézni, miközben az elkötelezett Fidesz-szavazók az utcán békemeneteltek.
És ez még csak a kezdet.
A papíron Szijj László tulajdonában lévő Seagull MRD már 27 millió 900 ezer euróért vihető.
Meg sem látszik a számokon, hogy pocsék éve volt az építőiparnak.
Ráadásul még nőhet is ez az összeg.
294 961 013 549.
A Bizottság szerint az állam a nem hárította át kellő mértékben a működési kockázatot.
Leelőzte a Szijjártót jachtoztató Szíjj Lászlót.
A G7 szerint 35 év alatt 700 milliárd forint nyereségre is szert tehet a felcsúti mágnás és Szíjj László közös konzorciuma.
A Főtaxi-tulaj Nagy Elek azt is elmondta, mi volt az egyik baj az Uberrel: a helyenként szabálytalanul közlekedő sofőrök.
Szíjj László üzlettársa a hozzá hasonlóan Bács-Kiskun megyei Rencsár Kálmán, akinek mostani vagy korábbi érdekeltségei egy országos kartellügy résztvevői voltak.
Mármint abban az országban, ahol minden hatodik közbeszerzési forint Mészáros Lőrincnél köt ki.
Az a főszerkesztő kérdezte Mészáros Lőrinc üzlettársát, aki korábban arról beszélt lapja újságíróinak, hogy Mészáros kölcsönpénzéből élnek, és ne piszkálják őt. Merülj el egy igazi NER-es beszélgetés világában!