Szijjártó Péter

Szijjártó szerint különlegesen jó most a magyar-amerikai viszony, ami jó alap az együttműködésre Biden kormányával

Igaz, ezt a kiemelkedően jó viszonyt annak az amerikai elnöknek a kormányával sikerült kialakítani, akivel szemben Bidenék meghatározzák magukat, de spongyát rá!

Csurgó Dénes
külföld

Szijjártó elment Hollandiába, és elmondta a Magyar Távirati Irodának, hogy a hollandok tiszteljék jobban a magyarokat

A külügyminiszter szerint a holland-magyar gazdasági együttműködéssel semmi baj, de a hollandok túl sokat foglalkoznak magyar belügyekkel.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Reagált a magyar kormány a Navalnij-ügyre: pontosan úgy, mint a belarusz választás után  

Csatlakozunk az uniós állásponthoz, de azért nem kritizáljuk nyíltan Putyint. Kísérteties a hasonlóság a nyári eseményekkel.

plankog
POLITIKA

Száz év fölött ne ugráljon!

A hivatalos oltásregisztrációs oldal csak kétszámjegyű életkort tud kezelni. De legalább azt, hogy mivel oltanak, a politikusok helyett a szakértők dönthetik el, legalábbis Szijjártó Péter szerint. Járványhíradó.

Király András
járvány

Szijjártó: A vakcinabeszerzésnek van egy világos menetrendje

A külügyminiszter azt mondta, Kínában a stratégia szerint a 18-59 éveseknek adták be előbb a vakcinát, de a 60 év felettieknek is engedélyezték.

Herczeg Márk
járvány

Magyarország segít Azerbajdzsánnak újjáépíteni az Örményországtól visszafoglalt területeket

Szijjártó szerint reális, hogy a 2020-as évek közepétől Azerbajdzsántól is vásárolhatunk gázt.

Király András
POLITIKA

Kormányhatározatban bízták meg Szijjártó Pétert, hogy szerezzen oltóanyagot

Az uniós csomagon kívül.

Szurovecz Illés
járvány

Szijjártó: Magyarország harmadik a visszapillantó tükrök exportjában

Reméltük, hogy a Brüsszelből ígért eufória, ami az oltóanyagok gyors szállításából fakadt, majd jól indítja 2021-et, de mára világos, hogy az oltóanyagok nem milliószámra, hanem csak csöpögtetve, tízezrenként érkeznek az országba – feddte meg az EU-t a külügyminiszter.

Herczeg Márk
gazdaság

Az Információs Hivatal továbbra is ragaszkodik hozzá, nem kellett tudniuk Szájer lefülelt szexpartijáról

A külügy az illetékesség hiányával magyarázza, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter azt állította, a sajtónál előbb ő sem értesült a fideszes EP-képviselő botrányáról.

Neuberger Eszter
eresz

Szijjártó: 6000 ampullányi orosz vakcina érkezett Magyarországra

A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei fognak döntést hozni az oltóanyag felhasználásának módjáról.

Szász Zsófi
koronavírus

A Szijjártót megjachtoztató vállalkozó karácsonya: 90 milliárdért építheti tovább az M6-ost

Az előre tervezett összegnél 13 milliárddal drágábban.

Botos Tamás
POLITIKA

Tisztán elektromos autók gyártásába kezd a Mercedes Kecskeméten

50 milliárd forintos beruházással bővíti kecskeméti gyárát a Mercedes-Benz.

plankog
gazdaság

Szijjártó: Itt az ideje, hogy még erősebben fellépjünk Brüsszel migrációt támogató politikájával szemben

Kormánygépre ült, hogy végigturnézzon pár EU-ellenes pártot.

Botos Tamás
politika

Szijjártó egy nap alatt megjárta Hágát, Koppenhágát és Helsinkit, hogy EU-ellenes politikusokkal tárgyaljon

Mindhárom megbeszélésen a migráció volt a téma.

Fődi Kitti
Külpolitika

Szijjártó Péter a lélegeztetőgépek vásárlásáról: Ebben a helyzetben nem voltak piaci viszonyok

Csütörtök reggel megtartották Szijjártó Péter külügyminiszter éves meghallgatását, itt mondta el azt is, hogy a kormány 57,5 millió dollárért vett egy teherszállító repülőgépet.

Mészáros Juli
politika