Szerinte a Nyugat egy hazugságbirodalom, ami képtelen tárgyalni a világ többi részével.
Még a Newsmax műsorvezetőjének is feltűnt, hogy a magyar külügyminiszter mintha elég egyoldalúan válogatná meg a tárgyalópartnereit.
„Reméljük, hogy egyszer visszatérhetünk a civilizált kelet-nyugati együttműködéshez,” mondta az orosz állami hírügynökségnek a külügyminiszter.
A magyar külügyminiszter is elmondta, hogy nem vitázni akar.
A külügyminiszter nagy bánatára valószínűleg nem készpénzben kapják majd meg.
Szívesen.
A második magyart 2024 végén lőhetik ki, és harminc napot tölt majd odafönt.
Szijjártó Péter diplomáciai nagyüzeme New Yorkban zakatol.
Ez nem kémia, ez fizika.
"Készpénz vagy kártya? Készpénz. Mindig."
Az amerikai nagykövet arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyar Honvédség összes vadászgépe svéd repülőgép.
Erkin Tuniyaz Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszterrel és Magyar Leventével, a külügyminisztérium parlamenti államtitkárával is találkozott.
Olyan is van, amikor a külügyminiszter beleszólna, mit tanítanak Magyarországról egy másik ország iskoláiban.
Menczer szerint békepártisága miatt ítélték el a minisztert.
Aztán meg játszósban szólt be egy nagyon lazát az Európai Parlamentnek.