A magyar külügyminiszter az 56-os forradalom évfordulóján is felszólalt az orosz katonai agressziót nyögő Ukrajna támogatása ellen.
Az október 23-ára fényfestett külügyminisztérium fotójához posztolta a Putyintól Barátságért kitüntetést kapott politikusunk.
A külügyminiszter azt mondta, október 23-án átadhatják a Szeged-Röszke vasútvonalat, ám a kivitelező miatt nem tudják megkezdeni a próbaüzemet.
Jó, hogy Szijjártó Péter is pont Kínában volt, és erről szólhatott a a legnagyobb elektromos autógyártó cég elnökének is.
Magyarország szerinte csak azért nem lesz első az akkugyártásban, mert az első az Kína.
Szijjártó Péter szerint valamennyien épségben vannak.
Összenőtt, ami.
Kettejüket bent tartották.
Nem meglepő, de a javaslatot Vlagyimir Putyin szintén jó kiindulási alapnak tartja.
Magyarország a jövőben is része kíván maradni a nagy távlatokat rejtő együttműködésnek, amelyből épp nemrég léptek ki az olaszok.
A külügyminiszter szerint fontos lenne a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés az EU és Oroszország között.
2019 és 2023 szeptembere között összesen 10 219 diplomáciai vízumot állítottak ki.
Szijjártó Péter Moszkvában biztosította erről az orosz sportminisztert.
Kocogással, Bayern München-melegítőben.
A magyar légierő által Izraelből eddig kimenekített, összesen 325 ember közül 46 gyerek, 15 pedig külföldi állampolgár.