A kvótakampányra 10 milliárd ment el. Még jó, hogy segélyezéssel akarjuk megoldani a migránsválságot.
A külügyminiszter valamilyen szigetre gyűjtené a bevándorlókat, ott bírálná el a menedékkérelmeket.
Mi az Európa és Oroszország közötti normális párbeszédhez úgy tudunk hozzájárulni, hogy továbbra is korrekt és konstruktív kapcsolatot tartunk fenn Oroszországgal – mondta Szijjártó a találkozó előtt.
Vízummentességet adna a muszlim, 2015 elején tömegével Európába induló koszovóiaknak.
A magyar külügyminiszter szereplése a BBC-n olyan, mint amikor egy nyolcéves gyereket direkt az osztály előtt aláznak meg. Még a nézőknek is kínos.
"Járt már Londonban? És tényleg azt hiszi, hogy ott a migránsok átvették az irányítást", kérdezi tőle a Newsnight műsorvezetője.
Ezt tolja a magyar kontingens az ENSZ-csúcson.
A kormányzati megbízásokból nagyra nőtt cégnél valamiért jobbnak látták, ha a rendes takarítók nem lépnek be a pénzügyi részlegre.
Azt, amelyiknek fontos pillére az egész világ által bírált naurui menekülttábor, ahol a fogylok elkeseredésükben felgyújtják magukat.
A külügyminiszter szerint míg néhány hónapja biztonságos hely volt Európa, mára már nem az.
Lázár János is ezt mondta.
Nincs versenyeztetés, és akkora kínai hitelt veszünk fel a Budapest-Belgrád vasútvonalra, ami megint növeli majd az államadósságot. Hogy egyáltalán megéri-e az 550 milliárdos beruházás, az természetesen titkos.
Pedig a fél magyar kormányt kivitték a bolgár határhoz. De Pintér és Szijjártó úgy viselkedett, mint tanévnyitón az igazgató beszéde alatt.
A Magyarország EU-ból való kizárásáról beszélő Jean Asselbornt mélységesen felháborítja, ahogy az országot teleaggatják menekültellenes plakátokkal.