Legalábbis a magyar diplomácia feje szerint az akkori minőségileg teljesen más menekülthullám volt, mint a mostani.
Visszakézből osztotta le a magyar külügy a Népszabadság miatt siránkozó amerikai kormányt.
Mindeközben Orbán nyíltan beszél arról, hogy minden stratégiai szektorban előnyhöz kell juttatni a magyar tőkét.
Pedig Szijjártó Péter szerint ő maga kereste meg a külügyminisztert azzal, hogy a kormány támogassa a jelölését.
És a külügyminiszter szerint ennek a legnagyobb vesztese Európa.
A nagykövet cáfolta, hogy az amerikai elnökválasztás után mindenképpen távozna.
Igaza volt Semjénnek: a kampányvonaton nincsen fék.
Egyszerre idéz iskolai ünnepségeket és videoklipeket.
A magyar külügyminiszter szerint gyalázat, ha párhuzamot vonni az "agresszív bevándorlási hullám és az 1956-os menekültek" közt.
"Nem én vagyok az, aki hadilábon áll a valósággal."
Trump és a brexit megmutatta, hogy többé nem okoz kárt, ha egy politikust hazugságon kapnak. Új világ kapujában vagyunk, ahol többé már a tényeink sem lesznek közösek.