A magyar külügyminisztérium visszautasítja a kritikát, és ígéri, hogy "Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését."
Vége a politikai korrektségnek, így már annak a látszatát sem kell elkerülnünk, hogy a kormány korrupt.
Megindokolta a Külügyminisztérium, miért hagytuk ott az átlátható kormányzásért létrejött nemzetközi közösséget.
A Külügyminisztérium szerint az ünnepek alatt és a jövő év elején különösen nagy a terrorveszély.
Világszerte élt a tiltás, de a budapesti román követség rendezvényén sem képviselte senki a minisztériumot.
Ez a munkánk - mondta az RTL Híradónak a külügyminiszter.
Tiborcz István új cége pont azt az épületet vette meg a komáromi ipari parkban, amit korábban egy dél-koreai autóipari cég új gyárának néztek ki. Az új gyárról két miniszter is tárgyalt a koreai céggel.
Donald Trump respektálja a magyar gazdaság teljesítményét, és arról is beszélt, hogy izgalmas idők jönnek.
Koszovó, Ukrajna és a Vietnami Szocialista Köztársaság is kapna a pénzből.
A magyar külügyminiszter szerint már el is érkezett, amire minden összeesküvéselmélet-hívő oly régóta vár.
A magyar külügyminiszter szerint is egy új korszak zajlik a világpolitikában.
A magyar állam nagykövetként megbízza Kohut Balázst a magyar-olasz gazdasági kapcsolatok fellendítésével, neki pedig pont lesz egy cége, ami a magyar-olasz gazdasági kapcsolatok fellendüléséből profitálna.
Egy szürke melegítőben gratulált a rendezvényhez és vallotta be, a pálinkát nem, a kolbászt szereti.