Mert az EU eddig nyolcszor adott ki nyilatkozatot vagy határozatot Kínával kapcsolatban, de egyik sem hozott változást, pozitív előrelépést.
Horvátország, Szlovénia és Bahrein után Törökországba is szabadon lehet utazni bármilyen oltással.
Eladni úgysem tudnák, hiába fizettek érte 300 milliárdot az adófizetők.
Szerdán kerülhet az uniós nagykövetek asztalára az új határozat terve, és Brüsszel célja, hogy egyhangúlag támogassák a tagállamok kormányai.
A külügyminiszter az Audi-gyár bővítésének bejelentésén mondott nagyot.
A második negyedév során további 4,6 millió vakcina érkezik az országba a Pfizertől.
És Szlovéniába.
A főfőnök és a kisfőnök véletlenül feldolgozta a pénztáros mémet.
„Meghívás Pekingből: elfogadva.”
Szijjártó Péter szerint „a mi szolidaritásunk kapcsán semmifajta kérdőjel nem merülhet fel természetesen”.
Szijjártó Péter azt mondta, ez még egy kicsit odébb van.
„Attól vagyok seggnyaló, hogy elviszem az elmúlt egy év problémáját egy olyan emberhez, akivel jó kapcsolatom van, és értelmesen meg tudjuk beszélni??”
„Nem akarom feleslegesen tovább feszíteni a húrt, az nem a külügyminiszter feladata. De Csehország öntudatos ország, és úgy is fog viselkedni” – közölte a külügyminiszter.
Megelőzte Gulyás Gergely kormányinfós bejelentését.
Továbbra is csúszásban vannak az oroszok a második körös oltásokkal. Extragyors vizsgálatok kellenek majd.