Menczer szerint békepártisága miatt ítélték el a minisztert.
Aztán meg játszósban szólt be egy nagyon lazát az Európai Parlamentnek.
A magyar külügyminiszter szembement az uniós politikával.
170 új munkahelyen gyártanának járműelektronikai készülékeket.
Szijjártó bejelentette, hogy a legnagyobb hazai építőipari vállalatokból álló konzorcium is részt vehet Hegyi-Karabah újjáépítésében.
Legalább decemberig kell várni, ha Budapestről egyből Üzbegisztánba akarunk repülni.
A 600 ezer áldozat miatt a kormányzó dicsőítésének nincs helye a modern Magyarországon.
A magyar demokrácia állapotával kapcsolatos kioktató nyilatkozataikat tegyék a fiókba!
“Mi a béke mellett vagyunk és a béke ügyét védjük!”. Ezt a Sztálin-idézetet írták a képre.
A magyar külügyminiszter szerint „itt az ideje, hogy kifejezzük tiszteletünket bahreini és izraeli barátaink mellett Trump elnök úrnak is”.
Zuzana Čaputovának nem tetszik a magyar kormány nemrég hatályba lépett börtönrendelete. Ahogy másoknak sem.
Szijjártó szerint az elmúlt 5 évben súlyosan diszkriminálták Magyarországot és Lengyelországot.
Egy dél-koreai-kanadai vegyesvállalat, az LG-Magna fog alkatrészeket gyártani elektromos autókhoz.
A külügyminiszter még csak beszélni sem hajlandó róla.
Vajon kinek címezte dörgedelmes üzenetét?