„Nem én helikoptereztem, hanem az adott szarvas” – mondta ki a Parlamentben a miniszterelnök-helyettes.
Egy jobbikos egy lmp-s és egy szocialista képviselő is elutazott Kecskemétre, hogy megnézze az OLAF iratait Tiborcz István cégének helyi munkájáról. A város jegyzője és szóvivője azonban kabaréba illő jelenetben mondta nekik azt, hogy itt semmilyen iratbetekintés nem lesz.
Az ellenzék szerint ez gyávaság.
A jobbikos N1 Tv egykori operatőre már kormánypropagandistaként szállt bele korábbi harcostársába.
Ezúttal saját egykori kenyéradó gazdáját küldte el az anyjába, ráaadásul a Szent Magyar Országgyűlésben.
A házelnök a Párbeszéd képviselőjét a tiszteletdíja 30 százalékára büntette, míg a jobbikos politikustól az illetménye 100 százalékát elveszi.
Ahhoz képest, hogy ő mondta, hogy "Gyere ki, úgy nyakonbaszlak, hogy leszáll a fejed!", az egész bocsánatkérés egy nagy fideszesezés.
A jobbikos Szilágyi György követelte ezt tőle. Hiába kérdezte azt is, hogy a letelepedési kötvényekből miért offshore cégek gazdagodtak.
Pedig egy csomó gond van a törvénnyel. Például csak két cég felelne meg a feltételeknek, amelyeknek ugyanaz az ember a tulajdonosa.
Nem mentek el. Így azt Tarlós István határozatképtelenség miatt elhalasztotta.
Basaballsapka-koronát viselő Kossuth Lajost merészelt rajzolni egy fiatal dizájner. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági tagozata hadjáratot indított a pólót áruló Playersroom ellen. A bolt meghátrált.
Egy percet kellett volna még várnia a KDNP-s képviselőnek, de ő inkább kiment a teremből. Novák Előd szerint bűzlött az alkoholtól.