Az MSZP-ből Semjén Zsolt államtitkárságára átülő politikus a Világ Legsértettebb Emberének szerepében.
Nizzában emlékeztek meg az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 169. évfordulójáról.
Ha Mikszáth élne, mind a tíz ujját megnyalná, olyan kincset találtunk az MTI archívumában.
Miniszterelnöki megbízott asszony szerint egy magát demokratát tartó ember nem is cselekedhet másként, mint hogy elmegy szavazni.
A miniszterelnök-helyettest hallgatta meg a bizottság.
Egy közös van bennük.
A volt szocialista házelnök Orbán felkérésére dolgozik, szolgálati autót és sofőrt is kap.
Eleve is gyanúsak voltak, be is igazolódott. Három párt ellen költségvetési csalás miatt tett feljelentést az ÁSZ, egy negyedik ellen a számvitel rendjének megsértése miatt már büntetőeljárás is indult.
Úgy kell élni, ahogy a volt szocialista, majd volt független politikus teszi: szilárd elvek mentén.
Az ajánlási csalások leleplezésén dolgozó aktivisták felkeresték azokat, akik tudtukon kívül az MCP-t is támogatták, így kiderült, hogy honnan jöhettek az ívek.