Ezen a héten Sodró Eliza színésznőt kérdeztük arról, mit érdemes megnézni, hova érdemes elmenni. <br><br> A 444 heti programajánló-sorozata a Volvo támogatásával készül.
Ő volt az egyetlen pályázó.
Kásler miniszter szerint a tao-kivezetése utáni rendszer "sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra eredetileg is megjelent rendkívüli sokszínűségét."
„A hazai sportlétesítmények és a nemzeti kultúra összekapcsolása, ezáltal a magyar történelmi és irodalmi örökséget bemutató nagyprodukciók létrehozása érdekében”.
Tao helyett fix 3,5 milliárd forint jut a színházakra.
Az író/rendező/színész új darabjában eljátssza a bennünk élő orbanizmust, de a darabban megjelenik Gyurcsány Ferenc is.
A főpolgármester szerint ezzel a lépéssel a budapesti színházak működése is veszélybe kerülhetne.
Ha ez egy felelős társadalom lenne, ami kicsit is komolyan veszi a saját szabályait, ezek külön-külön sem történhetnének meg, nemhogy egyszerre. Bábszínház lett az ország.
A 20. század második felében Simon volt az amerikai színház egyik legsikeresebb, legtermékenyebb szerzője
Mivel a rendezőnek az egyetemmel kötött szerződése lejárt, és azt nem hosszabbítják meg, a vezetőség az eljárást lezárta.
Olvasóink beküldték a legdurvább színházi kalandjaikat.
Színházi vezetők kerestek rendszerszintű megoldásokat a botrányok után.
A kirúgott színházi vezető azt mondta az Egyenes Beszédben, hogy egy vállfa feszítővasával fenekelt el egy színészt.
Akkor is együttérez a rendezővel, ha igazak a zaklatásokról szóló történetek.