A kétfejű fenevad legjobb a kőszínházi előadás és rendezés díját is megkapta a Színikritikusok Céhétől. Hat díjat nyert az Örkény István Színház, és elismerték a Kolibri Színház társulatának volt tagjait is.

A színház az egyszerű, zsigeri konfliktusokat szereti, amit a néző előbb érez, mint ért. Izgalmas kísérlet ilyen intim térben színre vinni az új kalandra vágyó özvegyasszony drámáját Udvaros Dorottyával.

Az áldozatok csillapíthatatlan lelkifurdalásától a rendszeres csoportos nemi erőszakig annyi mindent enged át magán a közönség, hogy az időnkénti csendeket rendszeresen szipogások szakítják meg. De az Exit Generáció előadása nem csak a téma keménysége és az alapos anyaggyűjtés miatt hatásos.

A fogyasztásellenesség, a lemondás kultusza olyan népszerű, hogy szinte minden eladható vele, még a színházi közösségi élmények is. Ettől olyan ambivalens Tarnóczi Jakab rendezése is.

Stuart Mária hányattatott sorsú királynő utolsó napjait kétszáz éve írta meg Schiller. A Stúdió K a színpadon mutatta meg: hiába telt el ötszáz év, a lefejezés körülményei nem is lehetnének aktuálisabbak.

Pintér Bélánál a szórakozás garantált, a színészi játék lehengerlő, de a tuti recept azt is jelenti, hogy túl nagy meglepetés nem várható. Az Idegen testben az erőszak néha öncélúnak hat, és a látszólagos frissesség mögött is egyre könnyebb felfedezni az instant megoldásokat.

Kedden átadták az egyetlen olyan díjat a színházi szakmában, ami a politikától függetlenül létezik.

Hajduk Károly mindent megtesz, hogy a búsképű játékfüggő hús-vér figura legyen, de az ESCAPE poénjai mögött felsejlő társadalomkritika inkább csak dísz. Szabadsággyakorlatok és megúszások a Városmajor nyári színpadán.

Szántusz Noémi színházi társasjátéka azt ígéri, hogy egy személyes kiégéstörténetbe avatja be a nézőt, de nem egészen ez történik. Igazi tétje akkor lesz az előadásnak, amikor az elnyomott gyerek világgá üvölti, hogy elég volt.

Theodórosz Terzopulosz rendezéseiben rengeteget merít ősi és élő rítusokból, újfajta megközelítést kínálva akár a görög istenek újbóli színpadra állításához, akár Isten hiányának ábrázolásához. Villámportré a MITEM-en vendégszereplő görög rendezőről.

Nehéz elképzelni, hogy a „Figyelem megzavarására alkalmas” nézőközönségének lényegileg eltérő véleménye volna fekete kampányokról, populizmusról és propagandáról. De akkor hogy lesz itt kritikai gondolkodás?

Hegymegi Máté lassan felépülő rendezése a hatalom lélekrajzát skicceli fel, az elmét eluraló paranoiát, ami mindenkiben az ellenséget keresi, és már előre elnyomná a lázadás lehetőségét. Boszorkányság és igazi varázslat a Bábszínházban.

Miért választunk valamit kutatási területünknek, és hogy hat vissza ránk az, amibe hosszú éveket ölünk, csak hogy valami kisvárosi konferencián kellő komolysággal felmondhassuk a leckét. Prudencia Hart különös kivetkezése a Studio K-ban.

Nem az a pláne, hogy tízéves kortól bárki megnézheti a Tyúkdrámát, hanem hogy tényleg nézik kamaszok, akiket nem a tanáraik vagy a szüleik rángatnak el színházba. Kritika az elmúlt évek legígéretesebb csapata, a DanteCasino generációs előadásáról.

Lehet nevetni a másik esendőségén úgy, hogy abban a sajátunkat fedezzük fel, és ne ítélkezzünk? Lehet önéletrajzi színházat csinálni úgy, hogy a főszereplő francia rendező helyett Udvaros Dorottya áll a színpadon?