A legfrissebb hírek szerint kurd harcosok az IS 38 fegyverését ölték meg a város mellett.
Laurent Fabius amerikai kollégájával tisztázta, hogy az USA valóban rehabilitálni akarja-e a szíriai diktátort. Washington szerint nem.
Eddig ragaszkodtak a népirtó szíriai elnök távozásához, de úgy tűnik, fordult a köpönyeg.
A 19 éves Ivana Hoffmann az első nyugati nő, aki életét adta a terrorszervezet ellen vívott háborúban.
Legalábbis erről posztoltak egy videót, de náluk sosem tudni, igaz-e az ilyesmi.
Az afrikai származású lány tavaly utazott a Közel-Keletre, ahol saját bevallása szerint a “szabadságért” akart harcolni.
A terrorszervezet szinte virágzik Szíriában, köszönhetően annak, hogy Aszad elnök egyelőre nem tervez leszámolni velük, inkább a többi szíriai ellenzéki erőt verné szét, miközben hülyíti a nemzetközi közvéleményt.
Egy bizarr tanulmányról ír a Guardian, amiben Szíriába és Irakba utazó nyugati fiatal lányok Facebook és Twitter profiljait tanulmányozták. Szeretik nézni a lefejezéseket.
Évente ötezer katonát képeznének ki az amerikaiak.
Válaszul a 21 kopt lefejezéséért.
Csak korlátozott számban és korlátozott mértékben vehetnének részt az ISIS elleni harcban. A demokratáknak ez túl sok, a republikánusoknak túl kevés. Márciusban eldőlhet, indít-e új szárazföldi háborút az Egyesült Államok a Közel-Keleten.
A 26 éves Kayla Mueller egy segélyszolgálatnak dolgozott.