A polgárháború brutális következménye, hogy a szírek felének el kellett menekülnie otthonról. 6,5 millióan az országon belül húzták meg magukat, 3 millióan külföldi táborokban sínylődnek.
A Golán–fennsík szíriai részén ragadtak a kormányerők és a felkelők között.
Mi a fenét csináljon az ember, ha politikus, és a zsidókat és a bevándorlókat is utálja?
Az IS nemcsak rendkívül sikeres terrorszervezet lett nagyon rövid idő alatt, hanem a nyugati médiát és a fél internetet is az ujjuk köré csavarták horrorreklámjaikkal. Pedig nem is olyan régen még az sem tudott lefejezős videókat bámulni, aki nagyon szeretett volna. Ők a gyilkosok, akik mindent megtesznek a kattintásokért. És ez a sztori valahonnan elég ismerős.
Elfoglalták egy határátkelő szíriai oldalát a Golán-fensíkon.
Hamarosan akár jöhetnek is a légicsapások az IS állásai ellen.
Az üzenet az IS után bombázó Egyesült Államoknak szólt. De együttműködni hajlandóak.
Elfoglalták a rezsim utolsó bástyáját az észak-keleti Rakka tartományban - itt tartották fogva és végezték ki James Foley-t is.
Az izraeli légierő pedig Gázát bombázta.
És azt a helyet is, ahol James Foley-t megölték. A Bellingcat alapítója volt az, aki az angliai Leicesterből, a szobájából bizonyította be, hogy Szíriában vegyi fegyvereket vetettek be.
Londoni évei alatt L. Jinny számait a BBC is játszotta. Állítólag a Beatles tagja.