sziriza

Bejött Micotakisz számítása, öt hét után meglett az Új Demokrácia abszolút többsége

Nagyot bukott a Sziriza, a volt miniszterelnök Aléxisz Ciprasz pártja.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Néppárti győzelem Görögországban

Főlényesen győztek a Sziriza ellen.

Király András
külföld

Véletlenül elfogadták Görögországban, hogy politikusoknak lehet offshore vállalatokban részesedése

Majd miután kiderült, a Sziriza inkább visszacsinálja az egészet. Sőt, még keményebb szabályozást akarnak.

Horváth Bence
külföld

Fölényesen nyert a Sziriza a görög választásokon, Ciprasz kormányon maradhat

Csaknem száz százalékos feldolgozottság alapján Alekszisz Ciprasz pártja 35,5, a legerősebb ellenzéki párt, az Új Demokrácia 28,1 százalékot szerzett.

Király András
külföld

Nem lesz abszolút többsége a Szirizának

Nagyon hasonló eredmény született a görög választásokon, mint idén januárban.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Már a konzervatívok is elismerték: ismét győzött a Sziriza

Nagyon úgy néz ki, hogy Alekszisz Ciprasz pártjának meglesz az abszolút többség is. A januári eredményüket is túlszárnyalhatják.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Görög választás, exit poll: vezet a Sziriza

Egyelőre kicsi az előnyük, de az első számok szerint nyílik az olló a konzervatívokkal szemben - még meglehet a sima parlamenti többség.

Rényi Pál Dániel
külföld

12 nappal az előrehozott választások előtt gyakorlatilag megszűnt a Sziriza előnye

Király András
külföld

Most már nem annyira szeretik a görögök Cipraszékat

kasnyikm
külföld

Kinevezték az új görög miniszterelnököt

Vassziliki Tanu eddig a Legfelsőbb Bíróság vezetője volt, ő az ország első női kormányfője. Valószínűleg szeptember 20-ra írják ki az előrehozott választásokat.

Czinkóczi Sándor
külföld

A görög ellenzék alakíthat kormányt

A Sziriza szakad.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ciprász még ma este lemond

Magyari Péter
külföld

Németek viszik a kiárusítás alatt álló Görögország első darabkáját

Privatizál a privatizációellenes kormány.

kasnyikm
gazdaság

Ennél rövidebb pórázon állam már nem is lehetne

Három nemzetközi intézmény lényegében átveszi a kormányzást Görögországban.

Magyari Péter
gazdaság

Ciprasz kész előre hozott választásokat tartani

Megkezdődtek a tárgyalások a hitelezőkkel a következő mentőcsomagról, de a kormányzó párt szakadni készül.

Botos Tamás
külföld