A Szlovák Nemzeti Párt ugyanolyan kompenzációt akar, amit Trump is kialkudott az USA-nak.
A jövőben közölniük kell minden adatát azoknak a magánszemélyeknek, akik 5000 eurónál nagyobb támogatást adtak.
Mečiar és Slota politikai kísértetei forszírozzák a nyelvtörvény szigorítását, ami 1995 óta vörös posztó a szlovákiai magyarság körében. Többször szigorították már, és többször enyhítették. Ficónak nem érdeke a módosítás, a Magyar Szövetség skizofrén helyzetben van.
Egy tudománytalan „jelentés” az egészségügyi miniszter lemondásában is szerepet játszhatott.
Teligázzal ment neki a szlovák kormány a kultúrának, miután konteós-szélsőjobbos figuráké lett az irányítás. A kultúrharcot a NER is exportálta, leuralták a magyar kisebbséget, most orbanizálódástól tart a szlovák értelmiség. Interjú a tiltakozásokat indító Németh Ilona szlovákiai magyar művésszel, aki ellen a rendőrség is nyomoz.
Ficóék szüntették meg 2009-ben, mert a kormány népszerűségében mínusz 6 százalékpontos zuhanást mértek.
Hasonló törvényt Vlagyimir Putyin léptetett életbe Oroszországban még évekkel ezelőtt, hogy felszámolja a civil szférát és a független sajtót.
A pártja nyújtotta be a himnusztörvényt, és Andrej Danko a múlt hónapban a parlament előtt felállíttatta a rúdját, aminél fontos szempont volt, hogy legyen nagyobb, mint a magyaroké.