„Támogatunk minden, a békéért tett erőfeszítést” – mondta a külügyi szóvivő.
Ez nem lenne Oroszország ellenére, ha úgy alakulnak a dolgok, mondta az orosz elnök.
A cseh kormánynak azért fontos az energetikai függetlenség Oroszországtól, „hogy ne kelljen megalázkodnunk egy tömeggyilkos előtt”.
Az év végén lejáró orosz gáztranzitról is szó lehetett, amelyet az ukrán elnök nem hajlandó meghosszabbítani.
Peter Pellegrini szerint a „politikai realizmus talaján” kell maradni, és onnan nézve így áll a helyzet.
„Van jobb dolgom is” – mondta Peter Pellegrini, akit a harmadik koalíciós párt elnöke vádolt meg azzal, hogy titkon Fico ellen szervezkedik.
A tiszás EP-képviselő pártelnökké válása óta először beszélt külhoni magyarok előtt. Beszélgetőtársa a volt szlovák miniszterelnök, Ódor Lajos volt. Magyar kitért agresszivitására, pártja one man show-jára, de azt is elmondta, mire jó, ha az embernél ott a belügy, a NAV és a rendőrség.
Az sem zavarná, ha az európai vezetők közül egyedül venne részt az ünnepségen.
Matúš Šutaj-Eštok belügyminiszter azt mondta, egy személyt Magyarországra küldtek, egy másikat pedig az ukrán hatóságoknak adtak át.
Matúš Šutaj-Eštok azt mondta, a hírszerzés szerint nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is létezik egy szervezett csoport, ami a Barátság kőolajvezeték közelében végezhet terepfelmérést, előkészítve egy esetleges terrortámadást.
Miért engedték szabadon a két férfit?
Állítólag a Barátság kőolajvezeték ellen terveztek támadást ketten is, de a magyar állampolgárságú ukrán férfi ellen még csak eljárás sem indult végül.
A belügyminiszter szerint Szlovákiában és Magyarországon is terepszemlét tartott egy szervezett csoport.
A magyar kormány szövetségesének tartott Fico-kormánynak nem ez az első, a szlovákiai magyarság érdekeivel ellentétes terve rövid időn belül.
Fico nem csak Putyin, hanem Trump kegyeiért is versenyre kelhet Orbánnal.