Szlovákia modernkori történelmében még nem volt rá példa, hogy egy szlovák kormányfő felvállalta volna Trianont - írta OĽaNO magyar képviselője.
A szlovák elnök szerint a méheknek nemcsak vidéken, hanem a városban is helyük van.
Nem kell hozzá negatív teszt se.
A többi szomszédos országba is szabadabban utazhatnak mostantól.
Ezért a hazatérőket az állami karanténközpontba szállítják.
Kellemesen melegnek találta a vizet.
Az országban teljesen megfékezték a járványt.
Ragaszkodnak a járványügyi szigorhoz.
Levelet írtak a szlovák és a magyar kormánynak is.
Szlovákiában már márciusban kötelezővé tették a maszkok használatát, és a politikusok is példamutatóan hordták. Az Atlantic szerint ennek is köszönhetik, hogy Európa legalacsonyabb halálozási arányát produkálták.
Már fegyelmi eljárást készítettek elő ellene, mivel valószínűleg kommunikált a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kočnerrel.
Pénteken egyetlen új fertőzöttet sem regisztráltak. Tíz nap múlva a védekezés negyedik szakaszába lépnek.
A járványellenes intézkedésekkel szinte teljesen sikerül eliminálni a koronavírust Szlovákiában – mondta ki Marek Krajči egészségügyi miniszter.
Szlovéniában végeztek az országos teszteléssel, ami szerint a lakosság 2-4 százaléka kaphatta el a koronavírust.
A legkonzervatívabb forgatókönyv szerint is képes kezelni az egészségügyi rendszer a terhelést.