A Greenpeace Sajópüspökinél vett mintákat a folyó vizéből és az üledék felső rétegéből, négy mintából kettőben kisebb, határérték feletti arzénkoncentrációt mutattak ki.
Sokan megsérültek.
A kormány szerint ez a szlovák hadiipar nagy sikere.
A Dél-Szlovákiában jól ismert bűnöző Magyarországra szökött a büntetése elől, de végül itt gyilkolta meg és darabolta fel korábbi bizalmi embere.
A lány csak viccnek szánta, mert ő maga is abban az iskolában fog érettségizni hétfőn. Figyelmeztették, hogy rémhírterjesztés miatt akár meg is gyanúsíthatják.
Vörösre váltott a Sajó, Magyarország már régóta sürgeti a katasztrófa elhárítását.
1999. március 25-én három, fekete rendőrségi overallt és símaszkot viselő gépfegyveres hatolt be a Fontána étterembe és lőtt halomra tíz embert.
A MOL csoportjába tartozó pozsonyi Slovnaft az utóbbi hónapokban a világpiaci árnál kb. 30 dollárral olcsóbban kapta az orosz olajat.
Jill Biden szombaton érkezett Szlovákiába.
Onnan pedig Szlovákiába utazik majd.
Az FC Košicébe 2019 végén vásárolta be magát a Leisztinger Tamáshoz tartozó Arago Csoport.
Hosszas viták után a képviselők végül elutasították az ügyészség kérését, nem adják ki Ficót az igazságszolgáltatásnak.
Menekült ukrán családokkal találkozik.
Szóval a magyar kormány se mondogasson ilyeneket.
Azt nem tudni, hogy mivel és hogyan pótolnák.