Rastislav Káčer szerint nagyon is aktuális a területi követelések fenyegetése a magyar kormány részéről.
150 madarat számoltak össze a mákföldön, amik nem tudnak lejönni a mákról, annak ellenére sem, hogy az fokozatosan megöli őket.
Nem tud békét kötni a saját tükörképével.
Zsuzsova 25 év fegyházbüntetést kapott a gyilkosság megrendeléséért.
Ódor reagált a sorosozós vádakra is.
Éppen aznap, amikor a szlovákiai magyar miniszterelnök azt mondta: „Magyarország esetében látjuk, hogy az árstopok nem működnek.”
Az élelmiszerinfláció továbbra is gondot jelent az országban. Ukrajna ügyében sem változik az álláspontjuk, folytatják a katonai és humanitárius támogatást.
A busz utasai közül tizennyolcan hazaérkeztek Magyarországra.
Egy 56 éves férfi vesztette életét a szlovákiai balesetben, több sérültet kritikus állapotban szállítottak kórházba.
„A közös ambíciónk az, hogy nyugalmat, stabilitást, toleranciát és nem utolsósorban kulturált diskurzust hozzunk. Hogy megmutassuk, hogy másképp is lehet” – mondta a szakértői kormány vezetője.
A balesetben egy ember életét vesztette, 55-en megsérültek.
A hónap végén csak a kijelölt átkelőkön lehet majd belépni az országba.
A 70 éves Milan Lachkovič április végén tűnt el, utoljára április 27-én Károlyfalunál látták.
Ódor Lajos a szlovák euró egyik atyja, óriási technokrata és szeret focizni, de nem garantált, hogy a magyar kormány ezzel együtt szeretni fogja. A háttérben pedig ott integet Fico, méghozzá Moszkva irányába.
Heger és ügyvezető kormányának távozása után az elnöknő jelölhet szakértői kormányt. Május 15-én nevezi ki a kabinetet, az élére Ódort szánja.