Megelégelték a várakozást, a rendőrök pedig, látva, hogy feltartóztatni nem tudják az embereket, inkább átengedték őket.
Ők fél napon át voltak két ország között, rendőrök közé ékelődve.
A szlovén kormány szerint az osztrákok lassítják a menekültek átengedését, de ezt Bécsben cáfolják. A horvát választási kampány megint a magyar modellről szól. Menekültek ezrei fáznak a horvát határ keleti és nyugati oldalán is.
A szlovén belügyminiszter azzal riogat, hogy Ausztria nem fogad be menekültet. Osztrák kollégája szerint valóban csak arról tájékoztatta Szlovéniát, hogy nem fogadnak be naponta még több menekültet.
Szlovénia szerint Horvátországnak, Szerbiának és Macedóniának lassítania kell „az áradatot”.
A kormányszóvivő elégedett a tegnap bevezetett határzárral. Pénteken 6 embert fogott el a rendőrség a déli határszakaszon.
A horvát miniszterelnök nem akar kerítést építeni. Beszélt arról is, hogy Hernádi Zsoltot azért nem akarják kiadni nekik, mert jóban van Orbán Viktorral.
A horvátok a magyar határzárás után jelentették be, hogy a jövőben Szlovénia felé vinnék a migránsokat.
A horvát miniszterelnök szerint a Szlovéniával már kitalálták mit fognak tenni akkor, ha a magyar kormány bekeményít. A szlovén belügyminiszter szerint nincs ilyen C terv, de azért még kiküldenek a határra jó pár rendőrt, ha a horvátok elkezdenék oda szállítani a menekülteket.
Szlovénia készül egy második hullámra: már építettek is egy befogadóállomást építenek az osztrák határ közelében.
Legalábbis ezt mondja Ostojić belügyminiszter. A kormányfő Milanović szerint a menekültek a fogukkal rágják majd át a magyar pengés drótot.
Végül mindig a kisember jár rosszul.
Nem szóltunk nekik. Igazi jó szomszédok vagyunk.