Az előzőt decemberben lopták el.
Újabb fordulat a világhírű műalkotás történetében.
Resztálinizáció.
Egy hónapja rabolták el és nyúzták meg a hátát.
A maci ugyanis a kedvességet, a toleranciát és a befogadást képviseli, a RAK mérnökei pedig részegen tomboltak.
A szobrot azért kell eltávolítani, mert a nizzai polgármester közbeszerzés nélkül készíttette el egy jobboldali szobrászkollektívával.
A XII. önkormányzat szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium tisztán politikai döntést hozott, csak azért, hogy a kerület ne tudja áthelyezni a gyilkosok emlékművét.
Nem számított a Mazsihisz tiltakozása, felavatták Csurka István szobrát
A szobrot az állami és molos pénzek szétosztásáért felelős, transzparens gazdálkodással nehezen vádolható alapítvány támogatta.
A bandatagok egy aranyból, elefántcsontból és különböző drágakövekből készült műtárgyra fenték a fogaikat.
Szabályosan kanyargó bronzkaka emlékeztet a január 6-i zavargásokra. Trump kegyelmet adna a behatolóknak.
Toroczkai László egy rakás szélsőjobbos szervezettel közösen demonstrált a Turul-szobornál, amely Kovács Gergely megválasztásával újra az emlékezetpolitikai viták középpontjába került. A pártelnök Dante pokla alapján elemezte a magyar politikai életet.
Művészeti ásatás a biológiai, geológiai és kulturális örökséggel való elszámolásra.
Még mindig Budapesten forgat a színész.
Az amerikai bevándorlók pedig „hidegvérű gyilkosok”, „szörnyetegek” és „aljas állatok”. Eközben egy 13 méteres meztelen Trump szobor került Las Vegas fölé. Az amerikai politika nagy napjai következnek.