A szobrot az állami és molos pénzek szétosztásáért felelős, transzparens gazdálkodással nehezen vádolható alapítvány támogatta.
Öt perc bambulás után már úgy láttam, mintha mögöttem lángolnának az üvegfalak, a szoborról meg hr-esek lógnának lefelé. Objektíve jó nagy, mégis pirinyónak ható szobrot avattak a Fradi-pálya közelében.
Eldoratból származik a legtöbb kenyai világcsúcstartó atléta, ehhez próbáltak felzárkózni a helyi képzőművészek.
Az alkotás hóból és festékből készült.
Mondja a szobrász, aki 667 millióért szállít két szobrot a Magyar Nemzeti Bank irodaházába.
Alkotásai évtizedekre meghatározták a magyar köztereket. 96 éves volt.
A poén az, hogy a szobrot alkotó kohász ügyesebb, mint a Budapestet szörnyű giccsekkel teleszóró, elvileg profi kollégái. Időközben egyébként Kövér Lászlónak is állítottak egy szobrot.
A 60 éves úr alighanem nem értette Anish Kapoor művészetét.
Június van, hahó!
Az úr a kád mellett.
Magyarország csattanós válasza a német futballsikerre.