szolidaritási hozzájárulás

Varga Mihály: Visszautasította a törvényszék a főváros szolidaritási adós keresetét

A tét 25 milliárd forint volt. Azt nem tudni, mivel indokolta a döntést a bíróság.

Haász János
belföld

Karácsony Gergely levelet küldött Orbán Viktornak

Megírta a Facebookon. A levélben a budapesti lakógyűlésnek nevezett kérdőíves felmérés eredményeire hivatkozva bejelentette, hogy nem fizet több szolidaritási hozzájárulást a kormánynak.

Király András
Budapest

A Főváros beperli a kormányt a szolidaritási adó miatt

A fővárosi önkormányzat azonnali jogvédelmet is kér a bíróságtól, hogy a per lezárásáig ne lehessen elvonni azt a 25 milliárd forintot, amit Budapest szerint alkotmányellenesen vonna el a kormány.

Csurgó Dénes
Budapest

Cser-Palkovics András: Túlzó a szolidaritási adó mértéke

Székesfehérvár fideszes vezetője azért nem panaszkodik nagyon, mert a város így is több támogatást kap a kormánytól, mint amennyit be kell fizetnie.

Csurgó Dénes
gazdaság

Budaörs is pert indít a kormány ellen a szolidaritási hozzájárulás miatt

„Már most is törvénytelen amit csinálnak, hiszen a szolidaritási hozzájárulás néven kivetett sarc meghaladja a kötelező feladatokra adott állami normatíva összegét” - nyilatkozta Wittinghoff Tamás.

Bódog Bálint
Budapest

Május végétől már hitelből működhet a főváros

„Budapest április végéig 17,9 milliárd forinttal többet fizetett be, mint amennyit az állami költségvetésből normatívaként kapott” – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.

Benics Márk
belföld

Karácsony: Újabb 12 milliárdot vesz el a kormány Budapesttől

A kormány szerint a járvány elleni védekezés alatt a gazdagabb önkormányzatoknak támogatniuk kell a szegényebbeket.

Herczeg Márk
Budapest

A kormány jövőre sem adja vissza az önkormányzatoknak a gépjárműadót

A tehetősebb települések által fizetett szolidaritási hozzájárulást pedig a négyszeresére emelné az új költségvetés.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Nyert Budaörs az állammal szemben, 765 millió forintot ítéltek meg a városnak

A per tétje az volt, hogy polgári perben lehet-e kártérítést szerezni az államtól azért, mert aránytalanul nagy kárt okozó törvényt hozott.

Horváth Bence
jog

Budaörs lázadása: beperelték az államot, hogy ne kelljen fizetniük még az elvett iskolák után is

A leggazdagabb magyar város polgári perben követeli vissza az elvonást. Az állam ügyvédje arra panaszkodott, hogy Varga Mihály miniszter titkosította az egyik lehetséges bizonyítékát.

Magyari Péter
jog