Szuverén női politikusokra van szükség, akikről mindenki látja, hogy önálló döntésekre képesek – mondta Novák Katalin Temesváron. A pódiumbeszélgetésen kiderült, hogy még a pápa is reagált a lemondására. Megmutatjuk, mi zajlott a színpadon a bukott köztársasági elnök első hosszabb nyilvános szereplésén lemondása óta.
Jun Szogjol harmadszor sem jelent meg a kihallgatásán, ahogy az irodáiban tartott házkutatásokat is megakadályozta.
Csütörtök reggel 8 óráig több mint 40 centi hó esett Szöulban.
Az eset miatt nemcsak Dél-Korea háborodott fel, de az USA, Japán és a britek is.
Az egyik elgázolt járókelő szívrohamot kapott.
Megint túl sok volt a határra állított hangszórókból szóló K-pop.
Amikor a kazah rendőrök őrizetbe vették, elaludt.
Az állami hírügynökség szerint a teszt nem jelentett biztonsági fenyegetést a szomszédos országokra.
Legalább 13 ember megsebesült.
Végül egy köpőcső segítségével fogták be.
A bódékat mindenféle gyúlékony anyagból tákolták össze, ezért gyorsan terjedt a tűz.
Egyelőre ül benne sofőr is, nehogy baj legyen.
A nyomozó a gyanú szerint töröltette a jelentéseket, melyek a nagy tömegre figyelmeztettek. Feltehetően öngyilkos lett.
Jun Szokjol dél-koreai elnök hétfőn bocsánatot kért, és azt mondta, hogy megbüntetik a felelősöket.
A hatóságok felelősségét vizsgálják a halloweeni tömegtragédiában.