szudán

Halálra ítélték a 19 éves szudáni nőt, aki leszúrta az őt megerőszakoló férjét

A kényszerházasság és a házasságon belüli erőszak még mindig súlyos probléma az országban, ahol Noura Hussein ügye lett az első, amit komoly társadalmi felháborodás kísér.

Horváth Bence
külföld

A szudáni elnök elrendelte, hogy engedjék szabadon az összes politikai foglyot

Omár Hasszán al-Basír „a kiegyezés, a nemzeti harmónia és a megbékélés szellemében” döntött így.

Herczeg Márk
külföld

Netanjahu bejelentette, hogy a nyugati országok afrikai menekülteket vesznek majd át tőlük, de erről az adott országokban senki nem tud

Cserébe Izrael vállalná, hogy 20 ezer afrikai menedékkérő oltalmazotti státusz kapjon. Elég nagy a káosz az izraeli miniszterelnök hétfői bejelentése után.

Horváth Bence
külföld

Nadrágviseléssel vádolnak 24 szudáni nőt

Az erkölcsrendészet állította elő őket egy Khartoum-közeli buliból, akár negyven vesszőcsapásra is ítélhetik őket.

Király András
külföld

Holtan találták az úszómedencéjében Oroszország szudáni nagykövetét

Sarkadi Zsolt
külföld

Putyin meghívta Moszkvába a nemzetközi körözés alatt álló szudáni elnököt

Omar el-Besir augusztusban látogat el a Kremlbe.

Herczeg Márk
külföld

126 migráns fulladt a Földközi-tengerbe egy hajótörés miatt

Kalózok támadtak rá a főleg szudáni menekülteket szállító hajóra. A nyílt tengeren csak négy embert tudtak kimenteni.

Herczeg Márk
katasztrófa

Lázadók támadtak az épülő Nílus-gátra Etiópiában

13 lázadó vesztette életét a 4,2 milliárd dollárból épülő gát melletti harcokban.

Király András
külföld

Több mint 200 embert mészároltak le Etiópiában

A Dél-Szudánból érkező támadók 108 gyereket is elraboltak.

Horváth Bence
külföld

Az ISIS 1000 dollárt ad a Szudánból, Nigériából és Csádból menekülő szegényeknek, hogy harcoljanak Líbiában

Herczeg Márk
Terrorizmus

A kamubomba miatt letartóztatott Ahmed Mohamed családja 15 millió dollárt és írásos bocsánatkérést követel

A 14 éves texasi srác mellett Obama és Zuckerberg is kiállt, pedig megtervezhette az egészet. Ráadásul háborús bűnössel pózolt, és Katarba költözik a családjával.

Herczeg Márk
külföld

Háborús bűnössel találkozott az amerikai órás hülyegyerek

Meglátogatták a szudáni elnököt.

Sarkadi Zsolt
külföld

A dél-afrikai bíróság felszólította a kormányt, hogy tartóztassa le a szudáni elnököt

Omar el-Besir elnököt emberiség elleni bűnök miatt körözik, le kellett volna tartóztatni az Afrikai Unió tanácskozása után. Természetesen már úton van hazafelé.

Czinkóczi Sándor
külföld

Izrael bombázhatott le egy szudáni fegyvergyárat

Markó Ferkó
külföld

Omar el-Basír a szavazatok 94,5 százalékával nyerte a szudáni választásokat

Ez még Magyarországon is szép teljesítmény lenne.

anarki
külföld