Mindkét szakorvos nyugdíjba megy.
Orosházán januártól nem fogadnak sérülteket hétvégén és ünnepnapokon, „átmeneti humánerőforrás-szervezési nehézség” miatt.
A várost 18 év után veszítette el a Fidesz.
A nő szentesi volt. Csongrád-Csanád megye harmadik legnagyobb városában tavaly év eleje óta nincs szülészet, mert elfogytak a szakorvosok.
Ismert műszaki hiba okozza a problémát, tudtuk meg a Semmelweis Egyetemtől, melynek elhárításán folyamatosan dolgoznak.
A kampányban a polgármester még azt ígérte, hogy az ellátás hosszútávra meg lesz oldva.
Átalakítják a szülészeti ellátást.
Már csak két állandó orvos van az osztályon, mindketten nyugdíjasok.
A szakdolgozói létszám viszont biztosított.
Két nap alatt két frissen szült nő halt meg tavaly. Az egyik halálesetet a rendőrség is vizsgálja.
Két napon belül két kismama halt meg, egy ügyet vizsgál a rendőrség.
A napokban előfordult már olyan is, hogy ügyeleti időben nem volt szülész-nőgyógyász az osztályon, ezért több kismamát is át kellett szállítani más kórházakba.
Kipakolta a másik kispapa zsebeit.
Kapacitáshiány.
A hivatalos bejelentés óta egy levélre futotta Pócs Jánosnak, amiben meghallgatást kér az államtitkártól.