A kislány a középső nevét Diana hercegnéről kapta.
A 65 éven felüleik jelenleg a dél-koreai népesség 15,7 százalékát teszik ki.
A késleltetett gyerekvállalás és az egyre többször használt mesterséges megtermékenyítés tehet róla.
Kilenc hónappal a járvány kezdete után, decemberben 22,1 százalékkal kevesebb gyerek született, mint egy évvel korábban.
Persze félig inkognitóban: kitakart arccal, és még a nevét se tudni.
A helyettes főorvos szerint azért nem érkezett meg időben a személyzet a nőhöz, mert sokáig tartott, amíg felvették a védőruhát.
Az alacsonyabb halálozási arány mögött az enyhébb influenzajárvány állhat. A járvány megjelenése után, márciusban és áprilisban 1,4%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest
Két rendőr vezette le A 2444 grammal és 47 centivel született Noel érkezését.
Továbbra is csökken a születések száma, de kevesebb magyar halt meg, mint tavaly. És nagyon megugrott a házasságok száma.
A Homo sapiens kb. 200 ezer éve a mai Botswana területének északi részén élt, mielőtt a klíma változása miatt 70 ezer év után elvándorolt volna.
Minden januári demográfiai adat rosszabb, mint az egy évvel ezelőtti.
Az majdnem duplája a vemhességi időnek.
Ez igazi ritkaság: idén mindössze hét kölyök látta meg a napvilágot Európa állatkertjeiben.
Még októberben születhetett, de eddig anyja erszényében lapított.
A halálozások számának emelkedése, valamint a születések számának csökkenése miatt 32 798-cal lettünk kevesebben idén január és október között.