A családtagok közül általában az édesapák a kevésbé elfogadók meleg gyerekükkel szemben. Éveken keresztül magukat hibáztatják, sérül a büszkeségük, szégyellik meleg gyereküket. Az Abcúg riportja.
Felkavaró részletek derültek ki a bíróságon: a 8 éves fiút és a 2 éves lányt hagyták fagyoskodni, és meg is erőszakolták.
Ki hitte volna.
A kínai határnál majdnem véget ért a kaland: nem akarták elfogadni Guido Huwiler vízumát, aki addigra már bozontos szakállt növesztett, és nem akarta levágni.
Tíz rendőr tört rá Horváthékra, hogy állami gondozásba vegyenek öt gyereket. Egy év múlva a bíróság kimondta, hogy a gyámhivatal egy sor szabálytalanságot csinált. A gyerekeket visszakapták, de azt az egy évet már nem fogják.
Orbán Viktor szerint készül a végső, hosszútávú megoldás a munkaerőhiányra. Alapíts te is családot a semmire!
Bokros teendőink miatt ilyen velősen összefoglaltuk: napjaink, arcunk, életünk.
Nincs az a pénz, energia, ötlet, ami elég lenne ahhoz, hogy a gyerekedet egész nyáron szórakoztasd.
Február 29-én nem engednék iskolába a gyereküket, így tiltakozva az oktatási rendszer ellen.
A miskolci gimnázium tiltakozó tanáraihoz már több mint 22 ezren csatlakoztak. Ugyanarra panaszkodik mindenki: az új tananyag értelmetlen, az óraszámok elviselhetetlenek, nincs papír, nincs kréta. Sok tanár állítja, hogy megtorlással fenyegetik őket.
Ovi, általános iskola és gimi négy és fél percbe sűrítve. Bárcsak így történt volna a valóságban is.
Ha meg már van, akkor újra átélheted a gyereknevelés legszebb pillanatait!
Közel 8000 európai fiatal vett részt egy kutatásban. A nagyon engedékeny szülők gyerekei is kevesebbet drogoznak, amíg kapnak szeretetet.
Vajon az anyák napi videók miért nem ilyen felszabadultak? Miért szólnak többnyire a mindennapi mókuskerékről, az önfeláldozásról és állandó készenlétről?
Egyedül, nonstop, helyettesítés nélkül végzett munka. Ha így van, nem jól van. Persze egy ehhez hasonló üzenet nagyon is jól tud esni az embernek (különösen, ha mondjuk a vele együtt az igát otthon is húzó párjától kapja, mintegy bókként, munkája elismeréseként), de nem biztos hogy megéri beletörődnünk, hogy ez az anyaság és csak az anyaság.